DR. RÉPÁSSY RÓBERT

Teljes szövegű keresés

DR. RÉPÁSSY RÓBERT
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Előrebocsátom, hogy én egyáltalán nem értek ehhez a témához, amiről vitatkozik a Ház, de Osztolykán Ágnes képviselő asszony egy nagyon szerencsétlen mondatot mondott, és szerintem azóta már ő is tudja ezt. Ezzel együtt is nem tisztem, hogy megvédjem, amit mondott, sőt nem is akarom megvédeni, én inkább azt ajánlom az önök figyelmébe, hogy Osztolykán Ágnes a saját, ha jól emlékszem hatéves gyermekére gondolt, amikor arról beszélt, hogy egy gyermek számára a rend, erkölcs és haza mit jelent. Azért vagyok egy kicsit empatikusabb, mert nekem is egy hatéves fiam van, és belegondoltam ebbe a problémába, de higgye el, képviselő asszony, hogy azért, mert mi felnőttek másként gondolkodunk a rendről, erkölcsről és hazáról, azért a hatéves gyermekünket is ebbe az irányba terelgetjük, és nem olyan nagy baj, ha ebbe az irányba terelgetik az iskolák. Persze, nem ugyanazt jelenti egy hatéves gyereknek a rend, erkölcs, haza, mint amit egy felnőtt embernek jelent.
Ha ezt ön így értette, hogy a gyermekének a nevelése során sok más, a szeretet, a megértés, a gyermektársak egymás iránti kapcsolata meg sok minden, amit egy kisgyereknek meg kell tanulnia, meg kell élnie, emellett azért belefér az, hogy alapvetően egy rendszerető gyerek legyen, alapvetően egy erkölcsös gyerek legyen és a többi, és a többi. Tehát, összefoglalva, én megértően próbálok viszonyulni az ön mondatához, de lássa be, hogy ez egy nagyon szerencsétlen mondat volt, és kérem a jobbikos képviselőtársaimat is, hogy ne használják ki ezt a szerencsétlen mondatot. Alapvetően, még egyszer mondom, nem saját magára gondolt, hanem egy hatéves gyerekre gondolt. Talán ennyiben megértő vagyok.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem