FERENCZI GÁBOR

Teljes szövegű keresés

FERENCZI GÁBOR
FERENCZI GÁBOR (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Asszony! Az eredeti mondandómat megkerülve először reflektálnom kell Hiller István képviselőtársam egy megjegyzésére, miszerint a Házban jelenleg inkább nem pedagógusként, hanem politikusként vagyunk jelen. Jómagam is pedagógus végzettségű tanárember vagyok. A legutóbbi időkig egy középiskolában dolgoztam, és igenis büszke vagyok arra, hogy pedagógusként lehetek itt a Magyar Országgyűlésben. Azt gondolom, hogy az elmúlt nyolc év, illetve az önök kormányzása az oka annak, hogy nem maradtam meg a pályán, hanem kénytelen voltam - látva az önök ténykedését - úgy gondolni, hogy a saját kezembe kell venni a sorsom irányítását, ahogyan sajnos nagyon sokan így vagyunk a Jobbik frakciójában.
Az elmúlt években a helyzet egyre romlott, egyre gyengébb képességű diákokat kellett és kell ma is a változó kor növekvő munkaerő-piaci igényeinek megfelelő képzettséghez segítenünk úgy, hogy a tanári hivatás ma már szinte egyáltalán nem örvend sem egzisztenciális, sem társadalmi megbecsülésnek.
Hölgyeim és Uraim! Az elmúlt évek átgondolatlan oktatáspolitikai intézkedései miatt mára a középiskolákba érkező tanulók nagy része funkcionális analfabéta, sajnos nem érti azt, amit olvas. Ennek oka mindenképpen keresendő abban is, hogy az általános iskola a törvény jelenlegi állapotában az alsó tagozaton az osztályozás, az objektívebben mérhető elvárt teljesítményszint és valós követelmények hiányában nem követeli meg gyermektől, áttételesen pedig a szülőtől és a tanártól sem azt, hogy a gyermek későbbi tanulmányai előmeneteléhez alapvetően szükséges szövegértési, számtani képességekkel, alapvető kompetenciákkal és intelligenciaszinttel bírjon.
A problémák gyökerei, a diákok egyre gyengébb képességei, a magasabb tudásszint iránti igénytelenségük egyrészről kétségtelenül a családok egyre rosszabb szociális és mentális helyzetében, másrészről a magyar oktatásügy teljesen rossz irányában keresendők. Mind a magyar családok helyzete, mind pedig az oktatásügy állapota mögött hibás, mondhatni, sok esetben nemzet- és családellenes szándékok húzódnak meg. Éppen ezért a közoktatásról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosító javaslatát a Jobbik Magyarországért Mozgalom alapvetően pozitívnak tartja. Egyrészt abbéli örömünket szeretném kifejezni, hogy a törvényjavaslat biztató jele lehet annak az útnak, amelyen visszatérhetünk az oktatásban is a helyes irányba.
Összességében egyetértünk a törvénymódosítási javaslattal, hiszen “Radikális változást” című programunk szintén tartalmazza ezeket a magyar oktatás jobbá tételére vonatkozó pontokat.
(21.10)
Mindazonáltal fontosnak tartjuk, hogy ne csak célokat jelöljünk meg, hanem igyekezzünk a célokhoz vezető eszközrendszert is minél pontosabban megjelölni. Ezért a törvénymódosító javaslathoz módosítást nyújtottunk be, miszerint ha a tanuló “felzárkóztatásra szorul” minősítést kap, az iskolának a szülő bevonásával értékelni kell a tanuló teljesítményét, fel kell tárni a tanuló fejlődését, haladását akadályozó tényezőket, és javaslatot kell tenni az azok megszüntetéséhez szükséges intézkedésekre. Tehát az eredeti törvényszöveg intézkedésekre vonatkozó részét szeretnénk megtartani a törvényjavaslatban.
Tisztelt Képviselőtársaim! Véleményem szerint a tanulók teljesítményének értékeléséhez, a tanulók fejlődését, haladását akadályozó tényezők feltárásához és a pontos diagnózis felállítása utáni javaslattételhez szükséges személyi, anyagi és eszközbeli feltételeket és ezek többletköltségét államilag kell biztosítani az iskolák számára. Gondolok itt például az iskolákban tartandó korrepetálásokra, a csoportbontásokra, az egyéni foglalkozások finanszírozására, valamint az egységes központi, szakmai elvek mentén kidolgozott követelményrendszerre.
Tisztelt kormánypárti Képviselőtársaim! Kérem, éljenek a kétharmad adta lehetőséggel, és legyenek partnerek abban, hogy megtisztítsuk az oktatásügyet a liberalizmus vadhajtásaitól. A Jobbik Magyarországért Mozgalom konstruktív ellenzékként támogatásáról biztosítja a kormányoldalt, minden kormánypárti előterjesztést, amennyiben - és csakis abban az esetben -, ha a szándékokban, főként pedig a pozitív irányú törekvések tettekre váltásában a felnövekvő magyar ifjúság érdekében munkálkodik, és ezáltal valóban közös nemzeti érdekeinket képviseli.
Remélem, olyan oktatáspolitika felé tudunk elmozdulni, ahol a szakmaiság felülír bármely önös politikai érdeket, nemzetünk megmaradásának az alapja ugyanis a szellemileg, lelkileg ép, hazáját szerető, közösségben gondolkodó, a munka iránt fogékony magyar gyermek.
Még néhány gondolat. Bízom abban, hogy szakítani tudunk a parlament jelenlegi munkastílusával, és sokkal több idő jut arra, hogy a számunkra - és gondolom, önök számára is - oly nagy fontossággal, jelentőséggel bíró ügyeket, mint a nemzet szempontjából stratégiai fontosságú oktatásügyet sokkal részletesebben tudjunk tárgyalni, sokkal több idő jusson ezeknek a nagy horderejű döntéseknek a megvitatására, a döntés előkészítésére, a felkészülésre. Bízom abban, hogy az iskolákban - és egyáltalán a magyar oktatásügyben - végre a szakmaiság kerül a politikai érdek helyére.
Nagy örömmel hallottam az önök részéről, hogy a minőség felé kívánnak elmozdulni, ebben mindenképpen partnerek kívánunk lenni. Bízunk abban, hogy a nemzettudat építésében, a közösségben való gondolkodás kialakításában pedig önök tudnak partnerek lenni a mi oldalunkon, mégpedig abban, hogy a hazafias nevelés sokkal nagyobb fontossággal fog bírni, helyet fog kapni már az alsó tagozatban is, az általános iskolákban. Bízom továbbá abban is, hogy kultúránk, nemzeti értékeink, hagyományaink kiemelten fognak szintén helyet és szerepet kapni, ahhoz, hogy optimista, a jövőben, önmagában, országában bízó, büszke magyar gyermekek szülessenek és nőjenek fel hazánkban.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem