KUCSÁK LÁSZLÓ
KUCSÁK LÁSZLÓ
KUCSÁK LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Elnök Úr, tisztelt Ház! Majdnem hogy záróakkordként, a végét kivárva, a kétpercesekben nem tudtam megnyilatkozni. Nem is akarom nagyon nyújtani, mert az idő meglehetősen előrehaladt közben. Ugyanakkor szükségét érzem annak, hogy néhány dolgot még megemlítsek, hiszen korábban a bizottsági véleményt volt módomban tolmácsolni.
Hiller István képviselő úr megítélésem szerint meglehetősen szenvedélyesen nyilvánult meg, amit alapvetően nem tartok problémának. Szerettem volna tapasztalni ezt a szenvedélyességet akkor, amikor mondjuk, olyanokról érkeztek kérdések, hogy a korábbi időszakban hogyan alakult a Sulinet digitális tudásbázis, hol tart az “Új tudás, műveltség” programja, mennyi pénz ment el, hogyan hasznosult, milyen hatékonysággal költötték el a pénzeket például azokra a továbbképzésekre, amely továbbképzéseket az utolsó utáni pillanatban indítottak el, pontosan a nem szakrendszerű oktatás bevezetésével kapcsolatban. Mert ennél is sajnos azt élték meg a pedagógusok - és mindjárt mondom, hogy kik azok a pedagógusok, akiknek a véleményét tolmácsoljuk mi itt -, tehát úgy élték meg ezt, hogy megszületett az intézkedés, és az utolsó utáni pillanatban kellett valahogy rákapaszkodni erre az elgondolásra, amit önök odatettek eléjük.
Ön említette azt, hogy hivatkoznak itt a frakciónkból a képviselők arra, hogy pedagógusokkal, szülőkkel beszélgetnek, és ön nem tudja, hol vannak ezek a pedagógusok. (Dr. Józsa István: Ilyet nem mondott.) Én így értelmeztem. (Dr. Józsa István: Rosszul értette, a jegyzőkönyvben meg kell nézni.) Lehet; köszönöm szépen az iránymutatást, mérlegelni fogom, hogy eszerint járjak el.
De visszakanyarodva: hol vannak ezek a pedagógusok? Például Pestszentlőrincen, ahol élek és dolgozom, például Kőbányán, ahol sokat tevékenykedem, például Pestszentimrén. De tudok mondani olyat is, hogy Sajóbábonyban, vagy akár mehetünk a nyugati határszél környékére, menjünk mondjuk, Hermesre. Tehát ne gondolja azt, hogy amit itt mi megfogalmazunk, azok légből kapott dolgok lennének.
Felvetette azt a kérdést, ami egyáltalán megkérdezhető, hogy miért is kerülhet elő, hogy a mi felfogásunkban ki vagy mi áll a gondolkodás középpontjában, és az önökében ki. Erre ön adott egy választ, akkor erre szeretném elmondani, hogy természetesen meggyőződésünk, hogy a pedagógiai tevékenység középpontjában a gyermek, a diák áll. Ez axióma, ez nem lehet kérdés. Ugyanakkor azt is fontosnak tartjuk, és remélem, talán nincs vita köztünk abban, hogy a pedagógiai tevékenység kulcsa viszont a pedagógus, és remélem, hogy akkor ezen az alapvetésen tudunk továbbhaladni a továbbiakban.
Hivatkozott ön mérési eredményekre, a PIRLS-re; a PISA-mérés mástól hangzott el. Csak én emlékszem arra, hogy az elmúlt esztendőkben a kormányzati folyamatok alakulásának megfelelően hol ilyen adatokat idéztek fel, hol olyanokat, hol javulónak tűnőt, hol nem, hol összevetették a PIRLS-mérést a PISA-méréssel, ami két teljesen más tartalmú és más korosztályi szeletre vonatkozó mérés. Azt mondanám, hogy önkritikusan álljon hozzá - erre már próbáltam emlékeztetni önt -, és tekintse azt, hogy ennek az intézkedésnek mi a pozitív iránya.
Osztolykán Ágnes képviselő asszonyt pedig arra szeretném kapacitálni - mert mintha valami horrorfilmet nézett volna a képzeletbeli televízióján -, kedves Ágnes, kapcsolja ki a képzeletbeli távirányítóval ezt a képzeletbeli televíziót, és nézzük azt a valós műsort, ami itt zajlik. Ugye, ön utalt arra, hogy kiiktatunk ezzel a törvényjavaslattal bizonyos dolgokat. Semmi kiiktatásról nincs szó. Hadd idézzem fel önnek a bizottsági ülésről a következő két gondolatot: “Az a szándékunk, hogy a szöveges értékelés kultúráját minden eszközzel fejlesszük, hiszen ez az, ami személyre szóló, de az osztályozást tesszük generálissá, hiszen ez az, ami összemérhető, és a továbbhaladásban egyértelmű jelzést ad a gyermeknek, szülőnek.”
Vagy még egy rövid idézet: “Eleve olyan törvénykezést szeretnénk, amely inkább a lehetőségeket nyitja, és nem zárja be a kapukat.” Azt gondolom, ettől semmi félnivalója nincs senkinek, sem önnek, sem az ön gyermekének, gyermekeinek, sem senki másnak. Ezek olyan szándékok, amelyek meggyőződésünk szerint a pedagógusok, a szülők és a gyermekek érdekeit szolgálják. Nézzük, hogy mi van leírva, és aszerint próbáljunk meg véleményt formálni ezekben a kérdésekben. Hiszen jóllehet, ön lényegesen fiatalabb nálam, akkor engedje meg, hogy hajlott korúként hadd idézzem fel, hogy magam is olyan rendszerben cseperedtem fel - nem cserepedtem, hanem cseperedtem fel -, amelyben érdemjegyeket kaptunk, a félév és az év végén osztályzatokkal minősítettek minket. Ennek ellenére én úgy gondolom, hogy nem egy rémálom volt számomra sem az általános iskola - elég jó eredménnyel is végeztem el, dicséret egykori pedagógusaimnak -, a középiskola sem ilyen volt számomra.
(21.20)
De azt gondolom, hogy ön is talán ilyen iskolában végezte el a megfelelő fokokat. Tehát ez önmagában egy olyan pedagógiai eszköz - tanult kollégám már utalt erre -, amit nyilván lehetett és lehet is jól használni, és ezt is kell tenni.
Arra is emlékeztetnék, hogy az általam ismert adatok szerint egyéb vonatkozásban ebben a korosztályban, amiről most beszélünk az évfolyamismétléssel kapcsolatban, talán az 5 százalékot sem haladta és haladja meg az évfolyamismétlők száma. Tehát ne fessünk egy olyan képet... (Dr. Hiller István: 1,6 százalék!) Pláne! Tehát akkor nem haladta meg, nem tévedtem. Köszönöm a pontosítást. Örülök, hogy élénk érdeklődés kíséri a hozzászólásomat, ez nagyon megtisztelő számomra. Tehát ne fessünk olyan képet, mintha itt a - sajtószóhasználattal - buktatás réme hatná át az általános iskola alsó tagozatának a légkörét, mert messze nem erről van szó. Amiről szó van, az a szakma, a szakmai kompetencia kérdése, és az, hogy hol tud ez igazán megjelenni, kinek, illetve kiknek a kezében. Erre egyébként ez a javaslat megfelelő, jól használható, és előremutató választ tud adni.
Azt kérem illő tisztelettel mindannyiuktól, azt nézzük meg, hogy a javaslatban mi szerepel, ne feledjük el azokat az elhangzott mondatokat - egyébként utólagos engedelmével államtitkár asszony hozzászólásából idéztem, Ágnes ráadásul végig ott volt a bizottsági ülésen, ahol hallhattuk ezeket -, ne a rémtörténetekbe helyezzük be magunkat, hanem itt vagyunk a mai magyar valóságban, és a mai valóságból szeretnénk továbbhaladni egy ennél szebb, egy ennél jobb, egy ennél kimunkáltabb oktatási rendszer felé.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok és a Jobbik soraiban.)
