MÓRING JÓZSEF ATTILA
MÓRING JÓZSEF ATTILA
MÓRING JÓZSEF ATTILA (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ha megengedik, én is az Osztolykán Ágnes által elmondottakra reagálnék először. Elhangzott, hogy az esélyegyenlőséget és az oktatási rendszer hatékonyságát szolgálták volna ezek az intézmények, illetve intézkedések. Kijelenthetjük, hogy ez nem sikerült. Igaz, hogy a modern pedagógiai módszereket nem szabad elvetni, de azt gondolom, hogy főleg gyerekekkel összevissza kísérletezni sem szabad. Ön attól fél, hogy majd az óvodában is lehet bukni. Jelentem, most is lehet. Nekem van egy kiscsoportos fiam, aki másodszor járja a kiscsoportot, de nem azért, mert nem felelt meg a követelményeknek, hanem mert évvesztes. Ha bukásnak nevezzük ezeket az intézkedéseket, akkor nyugodtan lehet őt is bukottnak nevezni.
Azt a kérdést föltenni, hogy hová járnak a képviselők gyerekei, a mini közvélemény-kutatására válaszolva, ez vidéken annyira nem kérdés. Abba az egy iskolába járnak, ami talán még megmaradt a faluban. Az én gyerekem Somogyváron abba az iskolába jár, amelyikbe én is jártam.
Kérem, bocsásson meg nekem, kellő tisztelettel azt kell mondjam, hogy ha ön azt állítja, hogy fél a rendtől, az erkölcstől meg a hazától, akkor keresztény emberként csak annyit tudok mondani, hogy bocsáss meg neki, Uram, mert nem tudja, hogy mit beszél. (Taps.)
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Asszony! Az előttünk fekvő törvényjavaslat újabb léket kíván befoltozni a magyar közoktatás utóbbi esztendőkben igencsak megtépázott, viharvert hajóján. Azon a vitorláson, amely a magyar nemzet flottájának egyik legfontosabb eleme, ha úgy tetszik, zászlóshajója kellene legyen, és amelyen nem az idők viharai és a jéghegyek ütöttek hatalmas lyukakat, hanem az elmúlt 8 esztendő szocialista, szabad demokrata matrózai, akik kis híján végzetes sérüléseket okozva mintha szándékosan akarták volna a nemzetek tengerének fenekére süllyeszteni a magyar közoktatás hajóját, és ezzel egyben a magyar nemzetet is. (Közbeszólás: Hol olvastad ezt? Gyönyörű. - Taps.)
Mert minek lehet nevezni azt a követelmények és teljesítmények, elvárások nélküli iskolát, ahol az volt a legfontosabb szempont, hogy az oktatási intézmény tanítói, tanárai, vezetői és fenntartói mindenben igyekezzenek remegve megfelelni a szülői és gyermeki elvárásoknak, és ahol a legfőbb érték csupán az volt, hogy a gyerekek az iskolában érezzék jól magukat; ahol hosszú évtizedek jól bevált nevelési, oktatási, értékelési módszereit hajították ki az ablakon mindenféle mondvacsinált, a magyar közoktatás hagyományaival teljesen ellentétes okokra hivatkozva. Amilyen ma az iskolánk, olyan a holnapunk, olyan lesz a jövőnk. A ma iskolájában, és több vidéki iskolát van szerencsém személyesen is ismerni, elcsigázott, sok esetben fizikai fenyegetettségnek kitett, sem anyagilag, sem erkölcsileg meg nem becsült, fásult, motiválatlan, elbizonytalanított pedagógusokat és viselkedni nem tudó, egymásra figyelni nem akaró, tanárait, szüleit egyáltalán nem tisztelő, értékeket nem ismerő gyerekeket találunk.
A mögöttünk hagyott időszak szocialista-liberális kormányának iskolája nem a nemzet jövője építésének lehetősége, hanem egyszerű pénznyerő hely volt, ahonnan részben folyamatosan vonták el a működési feltételeket biztosítani hivatott normatívákat, részben pedig haszontalan vagy minimális pedagógiai értéket hozó tanfolyamokra és indokolatlan, de legalább méregdrága technikai fejlesztésekre költötték a pénzt. Lakat került sok vidéki iskola ajtajára, halálos kórral megfertőzve ezzel jobb sorsra érdemes falvakat, és szakmai indokokat figyelmen kívül hagyva ömlesztettek egybe eltérő értelmi képességű gyerekeket az integrációra való hivatkozással, valójában a spórolás szándékától vezérelve. Ezt nevezték önök gyermekközpontú oktatásnak. Belegondolni is rettenetes, hova vezetett volna, ha a választók tavasszal nem parancsolnak megálljt ennek a politikának.
Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő törvényjavaslat három intézkedéséből kettővel szeretnék foglalkozni. Eszerint a törvényjavaslat újra lehetővé teszi az általános iskola második osztályától a számjeggyel való értékelést, vagyis az osztályozást, mégpedig úgy, hogy meghagyja a szöveges értékelés lehetőségét is ott, ahol ezt célszerűbbnek látják. Ezáltal a szülők pontosabb, egyszerűbb, érthetőbb képet kapnak a gyermekeik iskolai teljesítményéről, követni tudják az előmenetelüket vagy esetleges visszaesésüket, és a gyerekek is újra képesek lesznek egymással összevetni a teljesítményüket. Mert bizton állíthatom, bizony ezt is meg szokták tenni. A megmaradó szöveges értékelés viszont csak akkor teljesíti be a funkcióját, ha az érthető, értelmezhető, egyértelmű.
Megjegyzem egyébként, hogy ez nem az elmúlt nyolc esztendő találmánya, hiszen már a '70-es évek közepén is alkalmazták ezt az elsősök félévi minősítésekor. Kérem, engedjék meg, hogy idézzek egy ilyen félévi értékelést: “Még mindig nem szokott le az órán való bekiabálásról, jól olvas, számol, az írása ellenben szebb is lehetne.” Egy mondat, amiben minden lényeges információ megtalálható, ellentétben a jelenleg hatályos törvény által meghatározott többoldalas, sablonos értékelés sok-sok alpontjában felsorolt, sok esetben értelmezhetetlen formájával. Egy mondat, amelyre én még ma is emlékszem, három és fél évtized után, de nem tudom, hogy a most negyedikes fiam a félévi értékeléséből, mondjuk, négy hónap múlva mire fog emlékezni.
(21.00)
Tisztelt Országgyűlés! Jelen törvényjavaslat hivatott rendezni az osztályismétlés kérdését is. Ez több okból is elkerülhetetlen. Az a gyermek, aki valamilyen ok miatt a minimumkövetelményeket sem tudja teljesíteni az alsó tagozaton, annak az adott évfolyamot újra kell járnia. Az nem tartható tovább, hogy követelmények, kötelezettségek minimális teljesítése nélkül egy tanévet az iskolában így-úgy eltöltve automatikusan felsőbb osztályba léphet bárki. Célszerű viszont a bukás, a buktatás szót kerülnünk, hiszen ez nyilván egyfajta kudarcot, büntetést sugall, negatív tartalmat hordoz, holott az intézkedés éppen a felzárkózás, vagy ha úgy tetszik, az újrakezdés lehetőségét hordozza magában, tehát éppen az ellenkező irányba mutat, egyfajta végső mentőövként értelmezendő. Szó sincs szégyenpadról.
S még valami: amikor az osztályismétlés tilalmát törvénybe foglalták, az egyik indok úgy szólt, hogy azért kell kivenni az osztályismétlés lehetőségét a tanító kezéből, hogy ne tudják bosszúból felhasználni a gyerekek ellen ezt az eszközt. Ez a kijelentés, azt gondolom, gyalázatosan sértő volt a pedagógusokkal szemben. A tanítók, tanárok értékelései, minősítései, esetleges elmarasztaló döntései mind-mind a gyermekek érdekében születtek és születnek, még akkor is, ha azt pillanatnyilag a gyerek és a szülő ellentétesen is ítéli meg, és sérelmesnek tartja. Úgy gondolom, ebből kell kiindulnunk, és tiszteletben kell tartani a pedagógusok szakmai alapon meghozott döntéseit. Ellenkező esetben, ahogy azt az elmúlt esztendőkben megtapasztalhattuk, nemcsak a pedagógusi, hanem a szülői tekintély is csorbát szenved. Enélkül pedig meglehetősen nehézzé válik a gyerekek nevelése, hozzásegítésük ahhoz, hogy a társadalom hasznos, egymást elfogadó, egymásra figyelő tagjai legyenek.
Az osztályismétlés nemcsak az adott gyermek, hanem a tanítójának is a kudarca. Abba a jó pedagógus bizony mindig maga is belehal egy kicsit. De az osztályismétlés egy olyan pedagógiai eszköz, amit bizonyos esetben a gyerekek egészséges fejlődése érdekében, tekintettel arra, hogy nem azonos tempóval képesek haladni, ha elkerülhetetlen, akkor alkalmazni kell.
A rendetlenséget a rendnek kell felváltania az iskolákban is. Csak akkor lehet újra értékteremtő, akkor láthatja el igazi funkcióját, akkor tud erkölcsöt és tudást közvetíteni a jövő nemzedékei számára. Ez a törvénytervezet is ezt a célt szolgálja. Kérem tehát képviselőtársaimat, hogy támogassák azt.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból és a Jobbik soraiból.)
