OSZTOLYKÁN ÁGNES
OSZTOLYKÁN ÁGNES
OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nem fogok osztatlan örömet szerezni önöknek a felszólalásommal; nem vagyunk még annyira rutinosak, vagy legalábbis én magam, mint néhányan, úgyhogy én fel fogom olvasni, sokat dolgoztam, dolgoztunk ezzel, úgyhogy hallgassák szeretettel az LMP véleményét.
A törvény, mint az már többször elhangzott, három különböző kérdéssel foglalkozik. Először is célja a szülői beleegyezés nélküli évismétlés lehetőségének visszaállítása, igaz, csak második osztálytól. Másodszor célja a szöveges értékelés visszaszorítása, visszatérés az osztályozáshoz. Harmadszor célja a nem szakrendszerű oktatásnak, például a projektpedagógiának vagy az alsós tanítók bevonásának a visszaszorítása az ötödik, hatodik osztályban.
Ne feledjük, a most visszavonni szándékozott intézkedések eredetileg az esélyegyenlőséget és az oktatási rendszer hatékonyságát voltak hivatottak szolgálni. Nem biztos, hogy mindenben megfeleltek a célnak, és könnyen lehet, hogy nem valósultak meg teljes mértékben a gyakorlatban, de ezt egyenként kellene megvizsgálni. A javaslat szimbolikus jelentősége, gondolom, abban áll, hogy a szociálliberális oktatási kormányzat oktatáspolitikájának három emblematikus intézkedését vonja vissza. Van, aki szerint már ennyi is elég a javaslat elfogadásához, szerintünk nem elég, úgyhogy nézzük meg a szakmai érveket.
Érdekes, hogy miközben a szimbolikus üzenet elsőre világosnak tűnik, a törvényjavaslat szövege nem mentes az ellentmondásoktól. Bár az is lehet, hogy ezek szándékos ellentmondások, valójában kompromisszumok. Mint ahogy az is elképzelhető, hogy az előterjesztő voltaképpen azonosult némileg az általa ostorozott pedagógiai felfogással.
Szakállamtitkár asszony vissza kívánja adni a pedagógus jogát, hogy önállóan dönthessen az évismétlésről vagy buktatásról - mindegy, hogy melyik szót használjuk -, de a javaslat szerint ezután elsőben egyáltalán nem lehetne buktatni, még szülői engedéllyel sem. A másik téma kapcsán is van egy belső ellentmondás. A hevesen támadott szöveges értékelést egyáltalán nem tiltja, csak fakultatívvá teszi. És a harmadik kapcsán is: a javaslat a nem szakrendszerű oktatás visszaszorítását célozza, de eközben ennek lehetőségét maga teremti meg a hetedik és nyolcadik osztályban.
Az LMP parlamenti frakciója, tisztelt képviselőtársaim, azt gondolja, hogy a modern pedagógiai módszereket nem szabad elvetni, inkább azt kell elősegíteni, hogy a pedagógusok megfelelő támogatást kapjanak az alkalmazásukhoz. Az LMP programjában kulcsszerepet kap a képességfejlesztés, de nem mint politikai szlogen, hanem mint tényleges pedagógiai gyakorlat, és természetesen szó sincs arról, hogy szemben állna mindezzel a kompetencia és a tudás. Ezt fontos hangsúlyozni, mert zajlik egyfajta árnyékbokszolás például a nem szakrendszerű oktatás kapcsán, de más témákban is. Fontos kihangsúlyoznom, hogy a kompetencia és tudás, készség és ismeret a mi véleményünk szerint kéz a kézben jár.
De nézzük meg a három intézkedést! A buktatásról először is. Tisztelt Ház! Kinek jó egy életre frusztrálni egy gyereket, aki egy kicsit lassabban fejlődik? Miféle megoldás egy pedagógiai feladatra az, hogy buktatunk? Az általunk javasolt inklúzió: egyéni fejlesztés, odafigyelés, mentorálás esetén erre nem is lenne szükség. A buktatási tilalom fenntartásával az első osztályban mintha az előterjesztő is ezt jelezné, mert bízom benne, hogy tudja, hogy a buktatás nem megoldás ebben az életkorban, mint ahogy sajnos az oktatási bizottság szakemberei között volt olyan ember, aki ezt javasolta, hogy elsőtől is lehessen buktatni. A buktatás csak kitolja, sőt felerősíti a problémát, az évismétlések éppenséggel megnehezítik az iskolába való beilleszkedést, így hiányzásokhoz és lemorzsolódáshoz vezet a mi véleményünk szerint.
Nem a status quót védjük, de a poroszos restaurációt nem támogatjuk. Hamis alternatíva, hogy vagy a tanár buktathasson, vagy a fejére nő a gyerek. Ha a pedagógus jártasságot szerez a fejlesztőpedagógiában, és megkap minden, az inklúzióhoz szükséges segítséget, akkor nem is lesz kit buktatni.
Azt javasoljuk tehát, hogy inkább a tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek iskolai sikerességét segítő egyéni fejlesztési terveket dolgozzanak ki és valósítsanak meg. Van erre egy nagyon jó nyugat-európai modell, amit az LMP ki is fejtett a választási programjában, de nem kell annyira messzire mennünk, nem kell európai vizekre hajóznunk, elég, ha Hódmezővásárhelyt hozzuk fel példának.
Tisztelt Ház! Most lássuk a szöveges értékelés kontra osztályzás témáját a mi szemszögünkből. A javaslat indoklása ennek kapcsán véleményünk szerint igencsak sajátos. Arra hivatkozik, hogy az intézkedés, mármint a szöveges értékelés bevezetése kétségbe vonta a pedagógus szakmai hitelét. Ezt nem is akarjuk minősíteni. Ráadásul érvelésével azt sugallja, hogy ha egy gyerek nehezen tanul meg olvasni, az kötelességmulasztás. E hamis alaptételből tekintélyelvű következtetések adódhatnak, holott ismétlem, a lemaradókat véleményünk szerint fejleszteni kellene, nem pedig szégyenpadra ültetni. Ennek a fejlesztésnek és a szülők bevonásának lehet az egyik eszköze a szöveges értékelés.
A finn iskola csodája egyebek között arra vezethető vissza, hogy a hosszú és egységes alapképzéssel jellemezhető finn iskola első hat évfolyamán nincs büntető jellegű értékelés. Így egy teljesen stresszmentes légkör alakul ki. Rövid távon célszerű lenne előírni a szöveges és a jegyekkel történő értékelés együttes alkalmazását. A jegy lehetővé tenné a szülő számára a gyors tájékoztatást, amiről önök beszélnek, a szöveges értékelés pedig támpontokat adhatna mind a gyerek, mind a szülő számára ahhoz, hogy miként lehet jobb eredményt elérni, illetve miként segítse a szülő a gyermeket.
(20.40)
Azt kellene elmondani a szöveges értékelésben, hogy a szülő hogyan segítse a gyermeket.
Végezetül hadd szóljak röviden az úgynevezett nem szakrendszerű oktatásról. Az LMP álláspontja szerint az elsősorban logikai, számolási és szövegértési, készségfejlesztő órák kiterjesztése hatodik osztályig valós pedagógiai problémákra kereste a választ. A PISA-vizsgálat méri, hogy a nemzeti iskolarendszerek milyen mértékben készítik fel a tanulókat a globális munkaerőpiac elvárásaira. A PISA-vizsgálatban rendre azok az országok szerepelnek sikeresen, ahol az iskolák hosszabb, hat vagy még több évfolyamos egységes alapképzést, képességfejlesztést nyújtanak. Hosszú távon a magyar iskolarendszernek is ebbe az irányba kellene elmozdulnia; amint látjuk, nem ez lesz az út.
De tévedés volna a kérdést a munkaerő-piaci boldogulás kérdésére leszűkíteni. Napjainkban a tárgyi ismeretek mellett egyre hangsúlyosabb szerep jut annak a képességnek, hogy az információkat az a bizonyos diák rendszerezni és rangsorolni tudja. A hagyományos ismeretközvetítő órák mellett a nem szakrendszerű oktatás teret ad arra is, hogy a tanulók megtanuljanak válogatni, szűrni például az interneten, a médiában és más csatornákon érkező tudások, információk között. A digitális bennszülött generáció számára az internet már egy olyan nyelv, amelynek csiszolásában az iskolának is szerepet kell vállalnia. (Dr. Schiffer András tapsol.) A klasszikus műveltséget csak egy olyan iskola közvetítheti hitelesen, amely az új médiát kiaknázva ad releváns válaszokat korunk új kihívásaira. A kompetenciák fejlesztése akkor támogatja az ismeretátadást, hogyha az ismeretszerzés korszerű módjának megismerését is jelenti egyben.
A központi kormányzatnak a problémamegoldási módok bemutatásának ösztönzése, a szakmai diskurzus kialakításának támogatása kellene hogy a feladata legyen. A szakszerű pedagógiai eljárások megszervezésére ösztönző rendszert kellene kiépíteni, és ellensúlyozni kellene az új feladatok megoldásával járó pluszterhelést a pedagógusok esetében, ugyanakkor csökkenteni kell a felsős és az alsós tanárok között a nem szakrendszerű oktatás bevezetése nyomán kialakult egzisztenciális feszültséget.
A jelenlegi decentralizált oktatási rendszerben a központ szerepe az okos, a helyi adottságokra választ kereső megoldások támogatása és terjesztése, az ösztönzés és a minőségbiztosítás megszervezése annak érdekében, hogy az iskolában meghonosodjon a szakmai kérdések megvitatásának kultúrája, és ténylegesen meghonosodjanak a korszerű pedagógiai módszerek. A nem szakrendszerű oktatás kerete lehet a kreativitás kibontakoztatásának, az egyéni képességfejlesztésnek és a kiválók sokoldalú fejlesztésének egyaránt. A nem szakrendszerű oktatás előírásával a központi kormányzatnak el kell köteleznie magát a szakmai segítségnyújtás mellett is.
Tisztelt Képviselőtársaim! Világos, hogy a törvényjavaslat által kiiktatásra ítélt modern pedagógia, a mégoly rokonszenves elvek a gyakorlatban gyakran nem érvényesültek, a rossz tanuló diákot nem buktatták meg, de gyakran nem is fejlesztették megfelelően, a szöveges értékelés során gyakran mechanikusan, sémákat követve jártak el az amúgy is túlterhelt pedagógusok, és végül módszertani támogatás, motiváció hiányában a nem szakrendszerű oktatás sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, ezt is el lehet mondani. De a gyakorlatban megmutatkozó problémákból nem a poroszos, ahogyan Hoffmann Rózsa fogalmazott, nem a magyar pedagógiai hagyomány restaurációjának kellene következnie, hanem annak, hogy több segítséget, támogatást kapjanak a pedagógusok, hogy az újításokat a gyakorlatba is átültethessék.
Mindezek mellett - van még egy kis időm - el szeretném mondani, mert egyszerűen nem tudom megtagadni a magamból kiszóló politológust: azt látjuk a pedagógiai módszerek különbözőségéről való gondolkodásunkban, mint amit sugall ez az ország, mint amit már nagyon régóta sugall ez a fajta demokrácia, amelyben ez az ország mozog, az a fajta politikai kultúra, hogy vagy a fehér létezik, vagy a fekete létezik, és nincs köztes megoldás. Az LMP parlamenti frakciója nem fogja támogatni ezt a fajta gondolkodást.
Én magam, személyesen - hogyan is mondjam, hogy azért szalonképes legyek - nagyon félek ettől a rendszertől, ugyanis nekem nem nagy iskoláskorú vagy kisebb iskoláskorú gyermekem van, az én gyerekem még csak ötéves, és sajnos azt hallom ki az önök hangjaiból, sőt képviselőtársam az oktatási bizottságban azt is elmondta, hogy jó lenne már az első osztálytól buktatni. Úgy félek, hogy mi lesz a következő lépés, hogy akkor már az óvodában is csináljunk valamit, ha valaki kicsit pösze, azt már ne lehessen az óvodába se beengedni. Én félek ettől a rend, erkölcs, haza s a többitől. (Zaj a kormánypártok és a Jobbik soraiban.) Az én pedagógiai gondolkodásomban ez egyfajta régi rendszerre utal, és nagyon szeretnék egy olyan mini közvélemény-kutatást megcsinálni a Fidesz-KDNP parlamenti frakciójában, hogy hány képviselőnek a gyereke jár alternatív iskolába, alapítványi iskolába, aminek köszönhetően megtartottuk ennek a bizonyos szöveges értékelésnek a lehetőségét, mert azért, hogyha őszinték vagyunk egymás között, akkor az első körben nem igazán erre tendált a menet, hogy megtartsuk ezt a szöveges értékelést. Ugye, többen felvetették, akár belülről is azt, hogy mi van azokkal az alapítványi iskolákkal, ahol eddig sem osztályoztak. Kíváncsi lennék arra, hány iskoláskorú gyerek jár a patkónak arról az oldaláról alapítványi iskolákba. Én a jelen trendet látva azon fogok igyekezni, hogy az én ötéves gyerekem is valami hasonló alternatív iskolában kössön ki.
Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)
