SZILÁGYI GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

SZILÁGYI GYÖRGY
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Úgy néz ki, hogy ezentúl így lesz az Országgyűlésben, ha Osztolykán képviselő asszony felszólal, akkor nekünk vitatkoznunk kell egymással. Hiszen nem értünk egyet rendszeresen ezekben a kérdésekben. Klasszikusokat csak pontosan, azt hiszem, ezért felírtam, azt mondta, hogy rend, erkölcs, haza s a többi, és ön ettől fél. Én pedig azt mondom, hogy rend, erkölcs, haza, ez kellene hogy legyen a társadalom alapja, és ez kellene hogy legyen, amire megtanítjuk az iskolában a gyermekeinket. (Taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik soraiban.)
Beszélt az osztályzással kapcsolatos félelmeiről, és mondta, hogy a kislánya még csak 5 éves. Az én kislányom első osztályos, úgyhogy gyakorlati tapasztalatból tudom elmondani, hogy ez a pontozási rendszer, ami jelen pillanatban működik, a szülők számára is átláthatatlan, nemhogy egy gyermeknek. Megértem azokat a pillanatokat, amikor most, az év végi felmérőkön, ahol már legalább százalékos pontszámban megkapták és tudták értékelni saját eredményüket, milyen örömet jelentett neki, amikor már le tudta mérni. Mert ő sem értette addig, hogy neki a különböző kis lepkék és hasonlók mit jelentenek az osztályozás szempontjából. Ettől nem kell félni, hiszen minket is osztályoztak első osztálytól kezdve. Azt hiszem, mindannyian átéltük, és nem hiszem, hogy lelki sérüléseket szenvedtünk.
Az utolsó, amit megemlített, az alapítványi iskolák kérdése. Pont ez volt a legnagyobb probléma az oktatási rendszerrel, hogy az SZDSZ hathatós támogatásával és az SZDSZ hathatós munkájának köszönhetően eltörölték azt az oktatási rendszert Magyarországon, ami kisebb hibákkal, de jól működött. Majd utána meg lehetett volna nézni, hogy az SZDSZ-es politikusok gyermekei valószínűleg olyan alapítványi iskolákba jártak, ahol a régi oktatási politika alapján tanították a gyermekeket. Azt kell elérni, hogy ugyanolyan szintre hozzuk a közoktatást, mint az alapítványi iskolákban, és igenis merjünk visszatérni a jól bevált és hagyományos, lehet, hogy kicsit poroszos oktatáshoz, amelynek van történelme és múltja.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem