VÁGÓ GÁBOR

Teljes szövegű keresés

VÁGÓ GÁBOR
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Először is Hoffmann Rózsa államtitkár asszonytól szeretném megkérdezni, így, hogy ön már államtitkárrá avanzsált az elmúlt hetekben, miért nem a tárcáján keresztül adta be, miért pedig személyes indítványként, hiszen így a tárcaközi egyeztetés... (Varga László: Ezzel kezdte az expozéját.) Köszönöm, tisztában vagyok vele, csak ezt az egyeztetési folyamatot hiányolom én.
Másrészt, ami miatt szót kértem, az Staudt Gábor felszólalása. Azért emelkedtem szóra, mert azt mondta, hogy nem tudjuk eldönteni, mi a különbség jó és rossz között. Nem akarok ontológiai, lételméleti fejtegetésekbe belekezdeni, főleg nem két percben, de pont azért vagyunk itt ebben a Házban, hogy azt a jót és rosszat képviseljük, amit egyrészről a pártunk, másrészről a választóink gondolnak.
(21.30)
Így hát engedje meg, hogy amit mi képviselünk, azt ne tekintse ön alapvetően rossznak, hanem tekintse egy véleménynek, és ne gondolja azt, hogy mi alapvetően rosszat akarnánk. Másrészről egy dologban, azt hiszem, mindannyian egyetértünk: ez az oktatási rendszer úgy, ahogy van, hatalmas reformra szorul. Én nem tudom feltételezni azt az előző kormányukról, hogy szánt szándékkal tették azt, amit tettek, és tették tönkre az oktatási rendszert. Én ezt hibának vélem, hatalmas, súlyos történelmi hibának, és közös felelősségünk az, hogy ezt kijavítsuk.
Kérem, vegyék figyelembe azokat az érveket, amelyekkel az oktatási rendszer javításán együtt szeretnénk majd önökkel dolgozni. Köszönöm a szót.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem