MANDUR LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

MANDUR LÁSZLÓ
MANDUR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Én természetesen az ajánlás 1., 2. pontjában szereplő módosító javaslatokról kívánok szólni, amit Lendvai Ildikóval együtt nyújtottunk be. A szövegből is kiderül, hogy arra irányul, hogy a Magyar Távirati Irodát ebből a rendszerből úgymond vegyük ki, és ne kerüljön egy közös irányítás és felügyelet alá, hiszen a mi meglátásunk szerint, ahogy ezt az általános vitában is kifejtettem, teljesen testidegen az úgynevezett közmédiumok rendszerében, hiszen a Magyar Távirati Iroda nem klasszikus médium, mint a Magyar Televízió, a Magyar Rádió vagy a Duna Televízió, hanem hírügynökségi funkciókat tölt be. Ezért nem is volt az véletlen, hogy külön törvény rendelkezett és szabályozta a Magyar Távirati Irodának a működését, mert hiszen nem lehet ugyanabba a rendszerbe besorolni.
Ezért a javaslatunk szerint ki kell venni mindazokat a részeket és passzusokat, amelyek lényegében a javaslatokban szereplő irányítási rendszer részévé teszik. Természetesen ennek megfelelően meg kell hagyni az önállóságát és a függetlenségét is a Magyar Távirati Irodának, hogy azt az alapfunkcióját be tudja tölteni, amit egyébként a jelenleg fennálló törvények és szabályozások is megadnak a számára. Úgyhogy ezzel kapcsolatos egyéb vagyonelvonási és hasonló kérdések is ugyanide tartoznak.
Tovább tudnám sorolni egyébként ennek az indokoltságát úgymond szakmailag, de ezt nem fogom megtenni, bár még 4 perc a rendelkezésemre állna. Azt hiszem, hogy amit leírtunk, e tekintetben teljesen világos és egyértelmű. Mi kérnénk azt az előterjesztőktől, hogy ezt a logikát fogadják be, és hagyják meg a Magyar Távirati Irodának az önállóságát és függetlenségét, és ne tegyük be testidegenként a közmédiumok egységes irányítási rendszerébe.
Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket. Elnök úr, köszönöm a szót. (Dr. Józsa István tapsol.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem