ELNÖK (dr. Ujhelyi István)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Ujhelyi István)
ELNÖK (dr. Ujhelyi István): Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Cser-Palkovics András és Rogán Antal képviselők önálló indítványát T/359. számon, a bizottsági ajánlást pedig T/359/9. számon megkapták és megismerhették.
Indítványozom, hogy a részletes vitát paragrafusonként két szakaszban tárgyalja meg az Országgyűlés. Az első vitaszakaszban az 1. §-hoz érkezett javaslatok tárgyalására kerül sor az 1-7. pontok szerint, a második vitaszakaszban pedig az ajánlás 8. pontjának megtárgyalására kerül sor.
Tisztelt Országgyűlés! Kérem, hogy aki ezzel egyetért, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)
Látható többség a patkó minden oldaláról. Köszönöm szépen. Az Országgyűlés az indítványt elfogadta.
Megnyitom tehát a részletes vita első szakaszát, az ajánlás 1-7. pontjaira. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni. Előzetesen írásban nem jelezték számomra. Normál szót kért Schiffer András frakcióvezető úr, az LMP részéről.
(14.20)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem