LENDVAI ILDIKÓ

Teljes szövegű keresés

LENDVAI ILDIKÓ
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Képviselő Kollégák! Az ajánlás 5. és részben ugyan a Schiffer András által beadott, de nekünk is igen érdekes 6. számú ajánlási pontjához szeretnék hozzászólni.
Ami az 5. pontot illeti: az 5. pont az alkotmánymódosítás közszolgálatokra, közszolgálati médiumokra vonatkozó szövegének a kiegészítését javasolja. Azt önmagában helyeslésre érdemesnek tartjuk a Mandur Lászlóval közös módosító indítványunk szerint, hogy kerüljön az alkotmányban a sajtó- és a véleményszabadság általános elvein belül külön megfogalmazásra a közszolgálati médiumok alkotmányos kötelessége és felelőssége. Azt azonban nehezen lehet megérteni, hogy a közszolgálati médiumok saját feladatai között ne szerepeljen a hiteles, arányos és kiegyensúlyozott tájékoztatás. Módosító indítványunk ezt a kiegészítést hajtaná végre.
Mindazokban az országokban - és az európai országok ilyenek -, ahol közpénzen közszolgálati médiumokat tartanak fenn, azt a közszolgálatiság általános feladatain belül megkülönböztetetten két okból teszik. Egyrészt az ilyen médiumok kulturális missziót vállalnak fel, ami a kereskedelmi médiumok profiljában nehezebben fér el. Ezt az eredeti törvényjavaslat szövege is tartalmazza.
De a másik, legalább ilyen fontos dolog annak a felismerése, hogy kereskedelmi médiumoktól nem várható el a közügyekről tájékoztatás olyan aránya és olyan típusú kiegyensúlyozottsága, a különböző vélemények társadalmi súlyának megfelelő arányú bemutatása, mint amiért a közszolgálatot egyáltalán létrehozták. Magyar példát mondva: nem várhatom el, hogy a kereskedelmi médiumok, amelyek saját tulajdonosi hátterüktől függően nyilván és nem hibáztathatóan gyakran egy véleménycsoport vagy egy társadalmi csoport ideológiáját fejezik ki, hogy közülük mindegyik a teljesen arányos és kiegyensúlyozott módon tükrözze a véleményeket. Még közkeletűbb példát mondva: nem várom el ugyanazt a Hír TV-től, mint amit esetleg egy másik szellemi irányzat médiumában joggal kérhetek számon. De a közszolgálati médiumtól elvárható, hiszen azért tartják fenn a fideszes szavazók pénzéből, meg az én pénzemből, meg a sehová sem szavazók pénzéből, hogy minden vélemény a társadalmi súlyának megfelelő mértékben, arányosan szerepeljen, és a tájékoztatás kiegyensúlyozott, ne az egyik véleményt tükröző legyen. A közszolgálat sajátos feladatai között ezt tehát mindenképpen indokolt megemlíteni. Őszinte sajnálatunkra szolgál, hogy a szervezeti szabályozás egésze erre kevés garanciát jelent, de akkor legalább legyen az alkotmányos paragrafusokban ez a sajátos feladat megfogalmazva.
Köztünk szólva, ahol alkotmányban vagy alaptörvényben szabályozzák a közszolgálati médiumok feladatait - átnéztük az európai törvényalkotást -, a magyar lenne az egyetlen, ahol nem szerepel a kötelezettségek között az arányos, hiteles és kiegyensúlyozott tájékoztatás, ezt oly mértékben fontosnak tartják mindenütt, ahol erre közpénzeket tartanak érdemesnek elkölteni.
Engedjék meg, hogy a dr. Schiffer András képviselő által benyújtott 6. számú indítványhoz is hozzáfűzzek egy információt és egy véleményt. Az információ annyi, hogy az emberi jogi bizottság készül kapcsolódó bizottsági módosító indítványt benyújtani, hogy legalább a hiány egy pontját megkíséreljük közös akarattal, kormánypártiak és ellenzékiek, kiküszöbölni. Itt bizonyos közösségek igényeinek felsorolása szerepel, ezek a nemzeti, etnikai, családi és vallási közösségek. Ebben is van bizonyos pontatlanság. A családi közösségek, azt gondolom, azok maguk a családok, és nyilván nem minden család igényét fogják tudni egyformán kielégíteni, de ekkora elnagyoltság még megbocsátható. Azonban a bizottság ülésén felmerült, hogy minimum a fogyatékosok emberi, és amennyiben a közösségeiket is tekintjük, közösségi igényeinek kielégítését is alkotmányba kellene foglalni. Olyan egyszerű követelményekre gondolunk, amelyek megint csak a közszolgálattal szemben támaszthatók, hogy legyen jelnyelvi tolmácsolás, és így tovább, hogy a tájékoztatásnak a fogyatékos emberekre és közösségeikre való tekintettel kialakított módja is kötelező legyen a közszolgálatokban.
(14.30)
Ezért az a szándék, ami Schiffer András képviselő indítványában az “és más közösségek” címszóval belefogalmaztatik, azon szándékoknak egy része legalább a fogyatékosokat illetően a mi későbbi javaslatunk szerint szerepeljen az alkotmánymódosításban. A magam részéről vagy a magunk részéről az “és más közösségek”-et is el tudjuk fogadni, hiszen ahogy a vallási és mondjuk, etnikai közösségek fontosak, ugyanígy munkavállalói és kulturális közösségek is teljes joggal várhatják igényeik kielégítését. De kicsire nem adunk, legyenek legalább a fogyatékosok speciális igényei megfogalmazva.
Köszönöm a szót, alelnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem