DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS
DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az alkotmánymódosítás tekintetében azért nem kértem szót, hiszen egy képviselőtársam elmondta, hogy melyek azok az indítványok, amelyeket bizottsági módosító indítványként - és ezt rögzítettük ma több bizottsági ülésen is - átgondolásra, mindenképpen megfontolásra javasolnánk.
Ezzel a mostani vitarésszel kapcsolatban tenném hozzá mindenképpen, hogy az elhangzottak tekintetében vannak a koncepciót érintő kérdések, ennek a vitáját tegnap az általános vita tekintetében lefolytattuk. Ebben a kérdésben tehát én túl sok mozgásteret nem látok, viszont ettől elkülönítve fölmerült számos olyan kérdés, amit azt gondolom, hogy érdemes a következő napokban átgondolni nekünk is mint előterjesztőknek is, és úgy tudom, hogy több bizottsági módosító javaslat készült, illetve készülőben van, amelyeknek mindenképpen mi a megfontolását javasoljuk.
Ami itt a vitában elhangzott két gondolat, az egyik az ORTT működése, a paritás tekintetében és a mostani testületek tekintetében merül föl, azt, hogy ez hogyan működött az elmúlt időszakban, megmondom őszintén, én jó példaként biztos, hogy nem állítanám a jogalkotó elé, mert láthatólag a működésnek komoly zavarai voltak.
Ami viszont azt illette és azokat a módosító indítványokat illeti, miszerint a testületek, mondjuk, a kuratórium tekintetében érdemes megfontolni más összetétel kérdését itt a 2-2-1-hez képest, tekintettel a frakciók számára is itt a parlamentben, azt gondolom, hogy ez mindenképpen egy megfontolandó javaslat. Bár az előterjesztőt az a cél vezette - ennek kérem az elfogadását -, pont az előző ciklusban folyó médiaegyeztetéseken hangzott el, hogy nem kellene mindig az aktuális parlamenti frakciók számához viszonyítani ezeknek a testületeknek a belső összetételét, hiszen ezeknek pont az a célja, hogy bizonyos tekintetben a napi politikától, a napi frakciófelállási kérdésektől elváljanak. De emellett értjük ezeket a szempontokat, amik itt elhangoztak, és mindenképpen a készségemet szerettem volna kifejezni, hogy ezeket a következő napokban átgondoljuk, és amennyiben érkeznek ilyen jellegű bizottsági módosító javaslatok, akkor ezeket mindenképpen meg fogjuk fontolni.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem