DR. SCHIFFER ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Előre jelzem, hogy az általunk, illetve Karácsony képviselőtársam által benyújtott módosító javaslathoz szeretnék hozzászólni a részletes vita keretében.
Folytatva azt, amit képviselőtársaim elmondtak, itt az alkotmányossági szempontot hoznám be a taxációval kapcsolatban. Az egyik, ami már az alkotmányügyi bizottságban felmerült, hogy önmagában a négy úgynevezett történelmi egyháznak a kiemelése fölvethet alkotmányossági aggályokat. Tehát például ez már kapásból egy olyan elem, amit érdemes lenne átgondolni.
Összességében ez az egész javaslat, illetve ez a rendelkezés, ez a felsorolás tipikusan azt a problémát mutatja meg, hogy így, ilyen rohamtempóban képviselői önálló indítványként ilyen törvényjavaslatot nem lenne szabad a Ház elé terjeszteni. Tudniillik a következő további alkotmányossági probléma van az egyházak szerepén kívül. Sajnálatos módon nagyjából a második ciklus óta elindult egy olyan tendencia, lassan lopakodva, hogy különböző magánszervezetek hol sporttörvényben, hol más törvényekben kaptak különböző közjogi szerepet. Direkt nem köztestületekről beszélek, amelyeket a törvény eleve felruház valamilyen közjogi funkcióval; arról van szó, hogy a különböző magánszervezeteket úgy fölruházni valamilyen közjogi szereppel, hogy nincsen egy világos alkotmányos argumentáció, hogy miért pont ezek a szervezetek vannak kiemelve és miért nem mások, ez egészen biztos, hogy beleütközik a hatályos alkotmányba, és én azt gondolom, hogy majd a leendő alkotmánnyal kapcsolatban is fel fog vetni problémákat.
Ezzel reflektálnék arra is, hogy nyilvánvalóan nem lenne alkotmányosan kielégítő megoldás az sem, hogyha ezt a felsorolást valakiknek tetsző nyugdíjasszervezetekkel s a többi, s a többi, bővítenénk. Én leginkább arra inteném vagy azt javasolnám az előterjesztőnek, hogy részint fontolja meg az olyan típusú módosításokat, amiket képviselőtársam előterjesztett, tehát amelyik valamilyen objektív mérce, objektív ismérv alapján próbál szervezeteket beépíteni ebbe a körbe, és óvakodnék attól, hogy magánjogi szervezeteket - ilyen az önkormányzatok szövetsége is a jelenlegi törvényi szabályozás mellett, ezen önöknek van módjuk változtatni természetesen -, ezeket csak úgy beemeljük.
Jónak tartanám továbbá, hogyha egész egyszerűen vissza lenne vonva természetesen ez a törvényjavaslat, és lenne idő átgondolni, hogy a közszolgálati médiaszolgáltatás szempontjából egyáltalán melyek azok a társadalmi érdekek, amelyeket valamilyen szinten meg kéne jeleníteni itt a döntéshozatalban. És hogyha ezeket az érdekeket pontosan azonosítottuk, akkor meg kéne találni vagy azokat a közjogi felhatalmazottsággal rendelkező szervezeteket - köztestületek, Akadémia, nem sorolom tovább -, vagy hogyha ilyen közjogi felhatalmazottsággal nem rendelkező szervezetet nem találunk a nyugdíjasérdekek képviseletére, akkor elő kell venni azokat az eszközöket, amiket Karácsony képviselőtársam elővett, tehát hogyan tudunk olyan objektív mércét alkalmazni, amelyik semmilyen szinten nem veti föl a jelenlegi 70/A. §, tehát az indokolatlan megkülönböztetésnek az egyébként jogi személyek esetében is megvalósítható tilalmát.
(16.10)
Úgyhogy én összességében szeretném azt kérni, hogy már csak emiatt is fontolják meg ezt a javaslatot, nagyon könnyen Alkotmánybíróságon köthet ki. Önmagában a céllal, tehát hogy a meglehetősen csúfos kudarcot vallott jelenlegi médiakuratóriumi rendszert föl kellene váltani egy működőképessel, egy olyan médiakuratóriumi rendszerrel, ahol olyan szereplők vannak jelen, amelyek mögött valós érdekek húzódnak meg, ezzel természetesen egyetértünk, és csak újólag szeretnénk aláhúzni az Alkotmánybíróságnak azt a verdiktjét, hogy a közszolgálati médiumok ellenőrzésében nem lehet nem a kormánypártoknak, egyáltalán a pártoknak túlsúlya.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az LMP és a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem