KARÁCSONY GERGELY

Teljes szövegű keresés

KARÁCSONY GERGELY
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az 1-9. tartó szakasszal kapcsolatosan három módosító indítványa van a Lehet Más a Politikának, részben ezek egyébként hasonló megfontolásokból születtek, mint a másik két ellenzéki frakció módosító javaslatai. Az általános vitában kifejtettem, hogy alapvetően, nagy általánosságban két problémát érzékelünk, és ezekkel kapcsolatosak a módosítóink.
Az egyik probléma az, hogy ennek az új hatóságnak a státusa egy kicsit zavarodott, és vannak belső ellentmondások a hivatal funkciójának meghatározásában is. Az első módosító indítványunk arra vonatkozik, hogy a 9. § (1) bekezdése az egyik mondatában azt állítja, hogy a nemzeti média- és hírközlési hatóság autonóm államigazgatási szerv, majd a következő mondatban azt mondja, hogy feladata a kormány politikájának a végrehajtása. Én azt gondolom, hogy ez a kettő együtt nem áll meg, mutatja azt a fajta, egyelőre zavaros szerepfelfogást, amit ez az intézmény be kellene hogy töltsön a korábbi funkciók összetolásával, ami önmagában nem jelent problémát. Én azt gondolom, nagyon hasznos lenne, hogyha ezt a második mondatot kivennénk, hiszen a törvény későbbi szövege pontosan meghatározza, hogy mitől lesz autonóm államigazgatási szerv ez a hatóság, viszont ez messze nem azt jelenti, hogy a kormány politikájának a végrehajtására hivatott. Ez egy kevésbé praktikus jellegű módosítás, de azt gondolom, hogy talán javítja az átláthatóságát vagy az egyértelműségét ennek az intézménynek.
A másik két módosító javaslat pedig már vastagon politikai természetű, és itt különösen igaz az, hogy hasonló irányban gondolkodnak az ellenzéki frakciók. Itt a legkritikusabb pont az elnök mandátuma. Mi is azt gondoljuk, hogy az elnököt a parlamentnek kell választania, ezáltal nemcsak hogy növekszik a hatóságnak a mindenkori politikai felhozataltól és az aktuális kormánytól való függetlensége, hanem megoldódik az a furcsa helyzet is, hogy egyik minőségében meg kell választani, a másik minőségében delegálni kell. Mi is a jelenlegi, az ORTT-elnök jelölési metódusához hasonlóan azt gondoljuk, az lenne a leghasznosabb, hogy a köztársasági elnök és a miniszterelnök közösen jelölnék, és hasonlóan a médiatanács tagjaihoz kétharmados többséggel kellene megválasztani.
Mi is indokolatlanul hosszúnak érezzük ezt a 9 éves mandátumot, mivel mi is azt gondoljuk, hogy ez egy olyan bebetonozása lehet politikai hátszéllel a tanácsba érkező szereplőknek, ami nem egyeztethető össze a rugalmas működéssel, és mi is egy ötéves rövidítést javasolunk, tehát az 5 évre való rövidítést javasoljuk. Azt gondolom, hogy ez is érvényesíti azt a szempontot, hogy túl kell nyúlni az adott parlamenti ciklusokon, de nem teszi indokolatlanul hosszúvá a megbízatást.
További, szintén a függetlenség erősítése irányába tett javaslatunk az újraválasztás tilalma. Jobbikos képviselőtársam azt a kompromisszumot javasolta, hogy egyszer lehessen újraválasztani, mi azt gondoljuk, az lenne a legjobb, ha nem is lehetne újraválasztani, de mindenképpen valamilyen korlát itt indokolt lehet.
És végül még egy dolog, ami a függetlenség irányába változtatná meg, a javaslat a függetlenséget erősítené a jelenlegi javaslattal szemben, ez az összeférhetetlenség szigorítása. A jelenlegi törvényben felsorolnak - egyébként helyesen - olyan politikai típusú megbízatásokat, amelyekkel nem összeegyeztethetőek ezek a tisztségek, viszont ezeket ad hoc lemondással meg lehet oldani. Mi azt javasoljuk, hogy olyan módon szigorítsuk az összeférhetetlenségi szabályokat, hogy a megválasztáshoz képest az előző öt évet is figyelembe vegyük, így valóban elkerülhető az, hogy pártkáderek üljenek be, és ők döntsenek, a politikai hátszelüket rávetítsék a közszolgálati médiumok működésére.
Végül még egy apróság, hogy nagyjából ugyanezeket az összeférhetetlenségi szabályokat mi a főigazgató és a főigazgató-helyettes esetében is érvényesítenénk. Köszönöm a figyelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem