KŐVÁRI JÁNOS

Teljes szövegű keresés

KŐVÁRI JÁNOS
KŐVÁRI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Ház! Nem ez az első olyan napirendi pont, amelynek kapcsán önök a demokráciát féltik a Fidesztől, a civil szervezeteket féltik a Fidesztől. Ugyanakkor itt a képviselőtársunk arra tesz javaslatot, hogy ne kétharmados támogatottsággal szavazzon elnökről a Ház, mert egyszerűbb lenne úgy működtetni. El kellene dönteni akkor, hogy végül is mi a demokrácia kulcsa. Én úgy gondolom, hogy képviseleti demokráciában a parlament kapja meg azt a felhatalmazást, hogy a nép nevében járjon el ilyen ügyekben is. A kétharmados felhatalmazás pedig igen erős felhatalmazás arra, hogy nagyjából irányt is jelöljön annak, hogy milyen irányban szeretné ezt a tevékenységet folytatni.
A civil szervezetekkel kapcsolatban pedig, jómagamnak például szimpatikus az a javaslat, hogy a civil szervezetek delegálásával valóban civil kontroll legyen a köztestületben, azonban hallhattuk, hogy az eddigi delegálási rendszer meglehetősen szabályozatlan, eklektikus volt, és igazából haszontalan.
Az a javaslati sor, amit pedig az LMP nyújtott be, egy picit annyiban sántít, hogy az 1 százalékos megközelítés, ugye, nem feltétlenül jelenti azt, hogy az adott civil szervezetek tevékenysége olyan, hogy valóban ilyen feladatot el tudjanak látni, hiszen az 1 százalékos támogatásokban inkább az tükröződik, hogy milyen tevékenységet tart fontosnak a társadalom. Most egyet mondok ezek közül, például a rákos, daganatos gyermekekért egyesületek, alapítványok támogatása igen magas, nagyon sok felajánló van, de nem biztos, hogy a társadalmi csoport, amit lefed, mondjuk, ez az alapítvány, ez a társadalmi szervezet, van akkora nagy, mint mondjuk, a fogyatékos emberek csoportja, és most sorolhatnék persze más társaságot is. Tehát az a megközelítés nem igazán kiforrott, amit az LMP javasol erre, úgyhogy én azt szeretném javasolni, hogy gondoljuk tovább még a civil delegálási rendszert, és egy összetettebb megközelítésben még kerüljön újra sor ennek a tárgyalására. Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem