KŐVÁRI JÁNOS

Teljes szövegű keresés

KŐVÁRI JÁNOS
KŐVÁRI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A közszolgálati testületi delegálásról beszélünk, mint az egyik módosító indítványról. Én magam csak azért szólnék hozzá most ismételten, mert azt hiszem, itt félreértés van a civil társadalommal kapcsolatban. Nem csak a civil szervezetek a civil társadalom, tehát ilyen fogalmi problémák is vannak a Házban, úgy látom, már többször. Nem gondolnám, hogy mondjuk, például kisebb legitimitása lenne a magyar evangélikus egyháznak vagy a katolikus egyháznak vagy netántán a Tudományos Akadémiának, és még sorolhatnám az itt felsoroltakat, mint mondjuk, a civil szervezetek közül bármelyiknek.
Nyilván nagyon nehéz lenne a társadalom egészét átfedő delegálási rendszert kialakítani, azt hiszem, ezt senki nem is tudja kitűzni magának célul. Itt azt kell látniuk, hogy a jelölő szervezetek között azok az autonómiák kaptak helyet, amelyek a legnagyobb társadalmi bázissal rendelkező, nem politikai szervezetek. Ugye, ez azért itt kiolvasható. Az ezen kívüli civil szervezetek delegálásával én magam egyetértek, csak a delegálási rendszert kellene alaposan végiggondolni.
Az 1 százalékos javaslat nem tűnik eléggé végiggondoltnak vagy alaposnak, már elmondtam annak az indokait, de nyilván partnerek leszünk abban, hogy ezt a rendszert végiggondoljuk. De azt mondani, hogy nincsen civil kontroll, mert nincsenek benne a civil szervezetek ebben a testületben, ez azért csúsztatás, mert - még egyszer mondom - a kettő nem fedi egymást, a civil szféra nemcsak a civil szervezetekből áll ebben a vonatkozásban, hanem nyilvánvalóan más társadalmi autonómiákat is ide lehet sorolni, amelyeknek nagy társadalmi bázisuk van, és amelyek kontrolljára valóban szüksége is van a mindenkori politikai tevékenységnek.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem