LENDVAI ILDIKÓ

Teljes szövegű keresés

LENDVAI ILDIKÓ
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, alelnök úr. Karácsony képviselő úr hozzászólásához szeretnék két percben csatlakozni, éspedig ahhoz a pontjához, ami a közszolgálati testület civil összetételére vonatkozott. Nos, mivel nagyjából ez az első jó mondatom ma, amit a törvényjavaslatról mondok, úgy illik, hogy ezt nagyon hangsúlyosan mondjam. Az nagyon jó, hogy az egyes közmédiumok kuratóriumában a civil kurátorok nagy kuratóriumi rendszerét megszüntették. Tényleg nem volt jó, hogy olyan embereknek kellett, mondjuk, anyagi felelősséggel járó döntéseket hozni, akik erre nem voltak kötelezhetők.
Az is jó - jut eszembe, második jó mondat -, hogy a közszolgálati testületet, tehát valamilyen tartalmi kontrollt gyakorló civil alakulatot hoznak létre, de akkor ez legyen valóban társadalmi kontroll. Akkor ne maradjanak ki a kulturális szervezetek, hiszen ez mégiscsak a televíziók, rádiók egyik alapfunkciója a közszolgálatban.
Ha benne van a kamara, és jó, hogy benne van, ami mégis csak a vállalkozók, vállalkozások érdekképviselete, akkor elég nehéz megmondani, hogy munkavállalói érdekképviseletek miért nincsenek benne; vagy mind a kettő, vagy egyik sem.
Végül, és itt nagy tisztelettel nézek Pálffy képviselő úrra, akit borzasztó tehetséges embernek tartok, nagy kár, hogy ott ül és nem itt, de épp ezért, most, hogy udvaroltam neki, kérem, hogy értsen egyet abban, hogy a média területén működő szakmai szervezeteknek legalább egy delegáltja mégiscsak legyen itt. Hol mondhatják ők el a véleményüket, ha nem itt? Ez egy tagot jelent, akit a MÚOSZ, MÚK, akárki kisorsolhat magából, de valami icipici hozzáértést visz a testületbe. Tehát munkavállalók, ha van kamara, kulturális szervezetek és esetleg emberijog-védő, demokráciavédők (Az elnök csengetéssel jelzi az idő lejártát.) és szakmai szervezetek mindenképpen.
Köszönöm, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem