MANDUR LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

MANDUR LÁSZLÓ
MANDUR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én az ajánlás 2. pontjához szeretnék szólni, ahol Lendvai Ildikó és jómagam nyújtottunk be módosító javaslatot, amely nem irányul másra, mint arra, hogy a javaslatban szereplő kinevezési gyakorlatot, ami arról szól, hogy az elnököt a miniszterelnök nevezi ki kilenc évre, mi azt javasoljuk, hogy ez a fajta miniszterelnöki jogosítvány, ez a fajta hatalmi jogosítvány, amely az elnök fölötti kinevezési gyakorlatot jelenti, változzék meg, és legyen az a gyakorlat, ami lényegében eddig bevált és egyfajta kiegyensúlyozottsági helyzetet is teremtett, illetve az Országgyűlés számára adta meg a kinevezés lehetőségét és gyakorlatát; mi arra tettünk javaslatot, hogy az elnököt a köztársasági elnök és a miniszterelnök közös javaslata alapján a parlament válassza meg a kormányzati ciklus időtartamára. Tehát mi a kinevezők személyét illetően nem a miniszterelnök és a végrehajtó hatalom kezébe adnánk ezt a lehetőséget, hanem ezt az Országgyűlés számára biztosítanánk, a döntés lehetőségét, míg a javaslattétel lehetőségét pedig megadnánk a miniszterelnöknek, illetve a köztársasági elnöknek közös előterjesztésben.
A kilenc év, ahogy a tegnapi általános vitában jómagam is többször kifejtettem - a jelenlegi politikai helyzetet is figyelembe véve -, több cikluson átívelő kinevezést jelent, amit nem tartunk indokoltnak. Hiszen maga a Fidesz-KDNP jelenleg kormányzati pozícióban lévő, kétharmados többséggel bíró hatalma is azt célozza a benyújtott törvényjavaslatokkal, hogy az eddig kialakult konszenzusos helyzet... - miután a jelenlegi médiatörvény azt mondta, hogy a döntések ne ciklusoktól függjenek, hanem íveljenek át, és a megválasztott, kinevezett személyek, akik a média és a közmédiumok irányításában vezető pozíciókat töltenek be, megbízatásai húzódjanak át a ciklusokon, hogy a politikai széljárástól ne függjön, amennyire lehet, a függetlennek vélt és a függetlenséget biztosítani kívánt közmédiumok világában. Ezért mi azt javasoljuk, ha az a következő elvárás és igény, hogy ne ez legyen a rendező elv, hanem legyen az a rendező elv, hogy a kormányváltást követően, a kialakult új hatalmi konstrukcióknak megfelelően alakuljon ki a közmédiumok irányításában részt vevők köre, akkor ezt a szabályt alkalmazzuk, tehát legyen akkor a jövőben a választási ciklusokhoz igazodó kinevezési határidő-terjedelem is ennek megfelelő.
Nem támogatható az a fajta elfogadhatatlan kettősség, hogy egyik oldalon, ha azt mondjuk, ha mi vagyunk hatalmon, akkor azonnal át kell vennünk az irányítás fölötti teljes hatalmat, ha meg egyébként mi nem vagyunk hatalmon, akkor pedig maradjanak azok a személyek - lehetőleg több cikluson keresztül is - vezető pozícióban, akiket mi neveztünk ki. Akkor válasszuk valamelyik megoldást! Ha most ez a megoldás, akkor az a javaslatunk, hogy ezeknek a személyeknek vagy jelen esetben az elnök személyét illetően ne ciklusokon átívelő, hanem a ciklusokhoz igazodó kinevezési határidő legyen. És, még egyszer mondom, ne kifejezetten a miniszterelnök kinevezésében, hanem a parlament által megválasztottan, a köztársasági elnök és a miniszterelnök közös javaslatára.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem