NOVÁK ELŐD

Teljes szövegű keresés

NOVÁK ELŐD
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Miközben olvasatlanul lesöpörték a több mint tucatnyi jobbikos módosító javaslatot már bizottsági szinten, mindhárom bizottságban, és még amikor kértem is, hogy olvasási szünetet rendeljenek el, vagy legalább hadd tájékoztassam a bizottságot, erre sem kaptam lehetőséget a bizottság tagjaként sem, akkor ezt még talán csak pökhendiségnek nevezhetnénk. Az viszont egészen cinikus, hogy egy javaslatunkat támogatták, de mondhatni, hogy a legkevésbé fontosat, láthatóan csak azért, hogy elmondhassák, hogy bizony van itt nemzeti együttműködés, a konstruktív javaslatokat elfogadják. Hogy mennyire cinikus a javaslat, az jelzi, hogy a 25. pontban megfogalmazott módosító javaslatunkat támogatták, ami hárombetűnyi módosítást jelent. Ahol eddig az volt, hogy “szerződést köt”, most azt javasoltuk, hogy “szerződést köthet”. Az indokolásban megfogalmaztuk, hogy miért. Azt gondolom, hogy miközben a többiről érdemi vitát sem lehetett folytatni, ez mindenképp cinizmusnak nevezhető.
Csak hogy egy módosító javaslatot kiemeljek a rövid időkeretben a plenáris ülésen, hadd emeljem ki a pozícióhalmozásra vonatkozó, ebben a vitaszakaszban érintett módosító javaslatunkat. Ugyanis tudjuk jól, hogy a médiatanács elnökét is az új jogszabály pozícióhalmozásban fogja részesíteni, és bizony ezt komoly fizetéssel is dotálja, a miniszteri illetmény 175 százalékának megfelelő mértékű tiszteletdíjban fog részesülni, ha összeadjuk a két fizetését. Ezért mi a 39. § (1) bekezdését eltörölnénk, tehát míg a médiatanács tagjai megkapnák az államtitkár illetményének 75 százalékát, addig a médiatanács elnöke nem kapna ezért juttatást, tekintettel arra, hogy a nemzeti média- és hírközlési hatóság elnökeként már megkapja a 100 százalékos illetményt.
Azt gondolom, itt a sorok közötti pozícióhalmozást, pontosabban a sorok közötti fizetésduplázást mindenképp szükséges lenne elkerülni. Hozzátéve, hogy önmagában a pozícióhalmozást elvi szinten sem támogatjuk, hiszen nem képes tisztességgel ellátni a feladatát, gondoljunk csak itt a brüsszeli kötelezettségekre és az egyéb feladatkörére, ami nagyon sok utazással is járhat, tehát itt komoly működési zavarokat is okozhat, de ezt más pontokban és azok indokolásában részletesen kifejtettük. Abban bízunk, hogy az előterjesztő ezt azért meg fogja fontolni. Bár megértjük, hogy már megvan a kiszemelt személy, aki mindkét posztot betöltené, egy igazi jó pártkatona, akiben bíznak, én azért azt gondolom, így is lehet neki elég komoly jogosultságokat adni, hogyha nem töltené be egyszerre mindkét tisztséget. Tehát ezt az egy módosító javaslatot, ha megengedik, kiemelném, de még majd a vitaszakaszban Szávay képviselőtársam az egyik pontról bővebben fog szólni.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem