RÉVÉSZ MÁRIUSZ

Teljes szövegű keresés

RÉVÉSZ MÁRIUSZ
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A mai kisebbségi bizottsági ülésen több kérdésben is egyetértés alakult ki kormánypárt és ellenzék között, és voltak olyan kérdések, amiben nem volt egyetértés, de megfontolta néhány kormánypárti képviselő azokat az észrevételeket, amelyeket a bizottsági ülésen ellenzéki képviselőtársaink elmondtak, és ez alapján készítettünk és be is adtunk néhány módosító javaslatot.
Lendvai Ildikónak jelezném, hogy ennél a problémájánál is úgy gondolom, hogy találtunk egy javaslatot: ez az a módosító javaslat, amit beadtunk, hogy a miniszterelnök javaslatára az Országgyűlés kétharmados többséggel 9 évre nevezi ki. Az ellenzéki képviselőtársainknak az az igénye, hogy mindenképpen kössük parlamenti döntéshez, ebben az esetben, legalábbis módosító javaslat szintjén részünkről be van adva, és majd meglátjuk, hogy a parlament hogyan fog dönteni. Tehát frakciótámogatás nincs mögötte, de egy ilyen javaslatról kétségkívül dönteni fogunk. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem