SZÁVAY ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

SZÁVAY ISTVÁN
SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen. Kővári képviselő úrhoz szeretnék én is szólni. Kedves Képviselő Úr! Most már nem az első alkalom volt, amikor nagy érdeklődéssel figyeltem heroikus küzdelmét, amit saját magával folytatott - mint fideszes civil - itt a felszólalásaiban. Bizonyára egy picit problémát okozhat ez a kettős identitás, ezt a képviselő úr más felszólalásaiban is láthattuk, például amikor ostorozta azokat a civil szervezeteket, amelyek különböző pártok uszályába kerülnek. Nos, engem ez a felszólalása is azért arról győzött meg, hogy alapvetően önben továbbra is megvan egyfajta civil felelősség, és felvetette annak a szükségességét, hogy azért ezen a kérdésen valóban lehetne még egy kicsit gondolkodni.
Nos, a képviselő úr talán egy kicsit félreértette, vagy talán direkt túlmagyarázta az én előző hozzászólásomat, amit a civil szervezetek hasznossága, nem hasznossága, valósága, nem valósága tárgykörében tettem. Akkor legyen egy kicsit egyértelműbb: én azt kifogásoltam és kifogásolom most is, hogy önök, illetve a törvény előterjesztői a legjobb tudomásom szerint a civil szférával semmilyen érdemi párbeszédet nem folytattak. Azt, hogy a közszolgálati médiumok civil kuratóriumai meg fognak szűnni, és egy ilyen előterjesztés fog születni, ilyen utcai, pesti pletykákból tudták meg maguk az érintettek is néhány nappal ezelőtt.
Igen, felmerülhetnek kérdések azzal kapcsolatban, hogy milyen civil szervezetek, hogyan kerülnek be, de tény az, hogy ezzel kapcsolatban, a változtatással kapcsolatban, amint említettem, ezt mi is pártolnánk, érdemi tájékozódást, egyeztetést nem folytattak. Azt a módszert választották, hogy az eddig meglévő kategóriákat, ahol sorsolni lehetett, és civil szervezetek bekerülhettek, kiváltották olyan szervezetekkel, amelyek illetékessége nem feltétlenül megkérdőjelezhető (Az elnök csengővel jelzi a hozzászólási idő leteltét.), a pártatlanságuk viszont adott esetben igen.
Kérem, még egyszer gondolják újra ezt az álláspontjukat, és ha kell, mi nyitottak vagyunk bármilyen hasonló egyeztetésre. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem