DR. JÓZSA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. JÓZSA ISTVÁN
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! - már aki még itt van éjjel 10 óra 19 perckor. Az előzőekben sajnálom, hogy nem figyelt az előterjesztő úr. Én azt mondtam, hogy nem akarom ezt mondani, tehát nem is mondtam azt, amit hallott. Biztos vagyok benne, hogy ez egy technikai kérdés, és nagyon örülök, hogy az előbbi jó szándékban egyetértettünk.
(22.20)
Ahogy mondta képviselő úr, annál tűzoltást csináltak, itt meg nincsen tűz. Tehát igazából nem nagyon érthető ez a sürgölődés. Amit itt hirtelen beterjesztettek, se kormányt, semmit nem várva, megítélésünk szerint elhamarkodott lépés. Ugyanis aszerint, amit itt behoztak a versenytörvény módosításaként: “Az elnökhelyettesek megbízatása, függetlenül attól, hogy mikor lettek kinevezve, megszűnik akkor is, ha az elnök mandátuma lejár. Az elnökhelyettesek személyére az elnök, illetve a miniszterelnök által elnöknek javasolt személy tesz javaslatot” - nagyon szép megközelítés, hogy a vezető válassza meg a munkatársait, egy cégszerű működésnél. De egy ilyen független hivatalnál, ahol a folytonosságnak nagyon komoly szerepe van, azt törvénybe iktatni, hogy már az az elnökjelölt is jelölhessen helyettest, aki még meg sem kapta a kinevezését, és akkor törvény rögzítse, hogy akit a miniszterelnök már elnöknek javasolt, az javaslatot tehessen azoknak az elnökhelyetteseknek a cseréjére, akiknek a mandátuma az érvényben lévő törvény szerint, mondjuk, még öt évig fent maradna, egy kicsit túlzottan erőteljesnek tűnik. Abszolút összekötni ezt a kurzusszerűséget, szakmailag meglehetősen vitatható. Nem tudom azt mondani, hogy nem tudok politikai szándékot látni mögötte. Attól tartok, hogy emögött nagyon is határozott politikai szándék van, és ez szakmailag nem támogatható.
Azzal, hogy hatályon kívül helyezi azt a rendelkezést, amelynek alapján a Gazdasági Versenyhivatal elnökét, elnökhelyettesét az elődje megbízatásának lejártát megelőző három hónapon belül meg kell nevezni, valamint azt is hatályon kívül helyezi, hogy a kinevezéshez szükséges folyamatot az előző kinevezés lejárta előtt egy hónappal be kell fejezni, ez egyszerűen érthetetlen. Egy, a piacgazdaság működése szempontjából olyan kulcsfontosságú intézményről van szó, amelyik körül minden törvényi bizonytalanság rossz üzenet a gazdaság szereplői számára. Tehát most, amikor úgy látom, hogy igen erőteljes lépéseket tett a Gazdasági Versenyhivatal a kartellezés megfékezésére, nagyon komoly büntetéseket szabott ki - nem akarom megnevezni azt a céget, amelyik éppen nem kapott, mert most ez nem tartozik ide -, egy szakmailag nagyon magas színvonalú folyamat megváltoztatásának lehetőségét nyitja meg.
Nem mondom, hogy benne van, de Kósa Lajos sem tudta, hogy Debrecenben elmond valamit egy szakmai konferencián, és 15 forinttal elszalad az euró árfolyama, és végigsöpör a feszült piacokon egy ilyen hullám; én ezt nem mondom, de rossz üzenet. Rossz üzenet a versenytörvény ilyetén átírása, amikor egy szakmailag magas szintű munkát végző Versenyhivatal politikai befolyástól való mentességét veszélyezteti ez a törvényi módosítás azzal, hogy szakmai indok nélkül meneszteni teszi lehetővé a Gazdasági Versenyhivatal vezetőit. Tehát rossz üzenet. Megfontolásra javaslom az előterjesztőknek, hogy ezt egyszerűen vonják vissza. Ahogy látták a Kósa-afférból, hogy a gazdaság nem szereti az ilyen durva beavatkozásokat, kérem önöket, hogy egyszerűen tekintsenek el ettől. Van ennek egy normál menete. Ez ne legyen része az egészpályás letámadásnak. Hajtsák végre a 29 pontot, abból még jó is lehet; ezt viszont, a gazdaság peremfeltételeit biztosító, szakmailag magas színvonalon működő hivatal tevékenységét ne akarják ilyen félreérthető, rossz üzenetekkel megzavarni. Úgyhogy javaslom, hogy vonják vissza. Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem