PŐSZE LAJOS

Teljes szövegű keresés

PŐSZE LAJOS
PŐSZE LAJOS (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem támogatjuk ezt a javaslatot, azért nem támogatjuk, mert a Versenyhivataltól elsősorban azt várjuk el, hogy mindenfajta vizsgálatot végezzen a fogyasztók, az ország, a tisztességes verseny érdekében, és ehhez képest, megmondom őszintén, kimondottan mellékes vagy másodlagos dolog, hogy most kinek, mikor mi jár le, ki kit nevezhet ki. Ezekkel el lehet játszani, hatalmi sakkdolgok, hogy az elnöknek legyen joga javasolni helyettest, vagy helyette javasolnak oda elnökhelyettest, ez is részletkérdés, kérem! A legfontosabb az, hogy folyamatosan menjenek a vizsgálatok. Ne felejtsük el, hogy ha van egy teljes vezetőváltás, ami érinti az elnököt és helyetteseit is, akkor az azt jelenti, hogy érinti nyilván a főosztályvezetőket, érinti az osztályvezetőket is. Gyakorlatilag, a legrosszabb esetben akár gyakrabban is, mint a mandátum lejárta, bizony teljes lefejezések történhetnek egy ilyen hivatalban. Márpedig olyan vizsgálatokat végez egy ilyen Versenyhivatal, olyan megfigyeléseket, olyan adatgyűjtéseket, amelyek bizony akár évekig elhúzódhatnak, amíg tetten érhető egy esemény, amíg meg tudnak hozni egy elég bonyolult és lobbiktól kísért, terhelt és védett folyamat keretében egy-egy döntést.
A stabilitás ennél az intézménynél, és a stabilitásnak az a része, hogy akár átfedések is vannak, a folytonosságot jobban lehet biztosítani, úgy gondolom, magasabb rendű érdek, mint hogy éppen ki nevezi ki oda a helyettest, vagy kinek van javaslattételi joga. Úgyhogy mi ezért ezt nem támogatjuk. Köszönöm szépen a szót. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem