DR. APÁTI ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. APÁTI ISTVÁN
DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Rendkívül rövid leszek. Egyrészt szeretnék röviden beszélni az építőipar jelentőségéről, másrészt pedig a mezőgazdaságról. Az építőipart valóban nem lenne szabad figyelmen kívül hagyni, hiszen az elmúlt években azt tapasztaltam, hogy a polgármesteri hivatalokban a segélyekért való sorbaállás az április-októberi időszakban jelentősen csökkent, míg mondjuk, októbertől a következő év márciusáig-áprilisáig gyakorlatilag nem tudtunk eljárni a folyosón, annyian álltak sorba segélyekért. Nyilván van, ahol a legszegényebb sorban élők - köztük egyébként rengeteg cigány származású ember is, különösen a 40-es, 50-es korosztályból -, nagy előszeretettel jártak el Budapestre vagy nagyobb városokba építőipari alkalmi munkát végezni. Számukra egy komoly érdemi segítség lenne, ha ezt a jogalkotás szintjén előmozdítanánk.
A másik pedig a mezőgazdaság kérdése lenne, hiszen az ország egyik legszebb, ugyanakkor legszegényebb vidékéről, Szatmárból származom, és gyakorlatilag az emberek döntő többségének a mezőgazdaság jelent megélhetési forrást. Éppen ezért én arra buzdítanám akár az előterjesztőket, akár másokat is, hogy fontoljuk meg, hogy a jelenlegi 120 napos keretet számottevően fölemeljük, hiszen a 120 nap nem elegendő, ugyanis, amikor a tél véget ér, befejeződik a fagyos időszak, akkor gyakorlatilag márciustól novemberig a parasztemberek kint vannak a földeken, kint vannak a szántókon, kint vannak a gyümölcsös kertekben, és valószínűleg a 120 napos keret inkább megszorító lesz rájuk nézve, és nem lesz elegendő. Tehát én egy 180-200 napos korlát felállításában is el tudnék gondolkodni, illetőleg el tudnám képzelni, viszont ha számítunk egy 8-9 hónapot, az 240-270 naptári nap, és tudomásul kell azt venni, hogy a mezőgazdaságban nincs hétköznap, nincs ünnepnap, az emberek állandóan dolgoznak, főleg ilyen időszakban.
Azokra a véleményekre - nem voltam itt végig -, amelyek szerint ez a 120 nap nem kevés: ilyet csak olyanok mondhatnak, akik földet csak virágcserépben láttak; akik valójában ott dolgoznak kint a földeken, ők azt gondolják, hogy ez kevés, és valóban ezt legalább 180-200 napra meg kell emelni.
Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem