DR. CZIRA SZABOLCS

Teljes szövegű keresés

DR. CZIRA SZABOLCS
DR. CZIRA SZABOLCS (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Itt három dolog merült föl - és az ellenzéknél összecsengő dolgok is vannak -: a sietség, a kiszolgáltatottság és az egyeztetés.
A sietség azért van, tisztelt LMP-s képviselőtársaim, mert vidéken várják ezt a törvényjavaslatot, és mihamarabb szeretnék, hogyha a rossz törvény helyett egy jót tudnánk alkalmazni, hiszen nyáron van az idénymunka, főleg a mezőgazdaságban, és most már nyár van.
(11.40)
Tehát valószínűleg azért nem tetszenek érteni, mivel belvárosi párt tetszenek lenni (Derültség és szórványos taps a Fidesz soraiból.), így mi, vidékről jövő képviselők, tudjuk azt, hogy mikor történnek az idényjellegű munkák vidéken, és én meg is értem önöket, hogy egy vidéki képviselővel rendelkezve ezt esetleg nem tudják.
A másik a kiszolgáltatottság. A jelenleg érvényben lévő törvénynél van kiszolgáltatottság a könyvelőnek, az APEH-nek, az adminisztrációnak és egyéb más dolognak, nem pedig a jelenleg érvénybe léptetni szándékozott törvénynél. Úgy gondolom, mind a munkáltató, mind a munkavállaló a jelen esetben ki van szolgáltatva a szörnyű adminisztrációnak.
Tisztelettel szeretném Gúr Nándor és Simon Gábor figyelmét felhívni arra is, hogy önök ugyanígy érveltek a jelenleg érvényben lévő rossz törvény mellett, hogy azt vezessék be, mert ez olyan jó lesz az alkalmi munkavállalóknak, hogy csak na, és önök egyeztettek is, tehát a szociális partnereknek is el kellene gondolkozni azon, akik önökkel egyeztettek, hogy tiszta szívvel tudnak-e szembenézni a munkavállalókkal, mert ők adták a támogató javaslatot ehhez a jelenleg érvényben lévő rossz törvényhez. Tehát a semmitmondó egyeztetések helyett valóban érdemi törvényeket kellene hozni.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem