KAUFER VIRÁG

Teljes szövegű keresés

KAUFER VIRÁG
KAUFER VIRÁG, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Bár az előterjesztők szándékait támogatjuk, bevezetésként meg kell ismételnünk a tegnap éjjel többek által megfogalmazott kritikát a ciklusban már-már szokássá vált eljárásokkal kapcsolatban. Az LMP-t felháborítja az, hogy a kormánytöbbség folyamatosan félkész, összecsapott egyéni indítványokat terjeszt elő olyan kulcsfontosságú kérdésekben, amelyek széles körű társadalmi és tárcaközi egyeztetést követelnének. Ezeket aztán a nemzeti együttműködés nevében rohamtempóban toldozzuk-foldozzuk itt a Házban, úgy-ahogy elfogadható szövegekké.
A jelenleg tárgyalt törvény egyike ezeknek a kulcsfontosságú, komoly társadalmi súllyal bíró kérdéseknek, amely ismét nem az illetékes minisztériumtól, hatástanulmányokkal és érdekképviseletek véleményével kiegészítve érkezik a tisztelt Ház elé, hanem egyéni indítványként, légüres térben, a sürgősségre hivatkozva. Talán nem meglepő, hogy ez az eljárás a jó szándék ellenére a javaslat minőségére ismét rányomja bélyegét.
A foglalkoztatáspolitika problémaleírásában a kormány és az LMP nagyjából egyetért, miszerint kulcsfontosságú a munkavállalók körének kiszélesítése, különös tekintettel az alulképzettek munkaerő-piaci integrációjára. De az elmúlt napok gazdaságpolitikai vitái során egyre világosabbá vált számunkra, hogy a megoldásokban gyökeresen eltér a véleményünk. Czomba államtitkár úr elmondta a foglalkoztatási bizottság ülésén, hogy az előterjesztőket két szándék vezérelte: a bürokratikus eljárások egyszerűsítése és a járulékok csökkentése, mint a két legfontosabb akadály az alkalmi munkahelyteremtés útjában. Elhangzott az is, hogy a vállalkozók üdvözlik a beterjesztést, mint olyan eszközt, amely megkönnyíti majd elsősorban a mezőgazdaság területén a munkaerő-foglalkoztatást. Szándékunk nyomán az LMP tehát megvizsgálta a javaslatot egy fontos célcsoport, az alulképzett, alkalmi munkából élők, munkavállalók szempontjából.
A bürokrácia egyszerűsítésének kérdését egy új azonosítási szám bevezetésével igyekszik megoldani a javaslat, ami szerintünk egy kicsit a kék könyv elektronikus változatát testesíti meg. Az LMP szerint is az a cél, hogy egyszerűsítsük a munkavállalás feltételeit, ugyanakkor ez szerintünk úgy nyerne érvényt, ha a már meglévő azonosítószámok valamelyikét használná a rendszer, és a hatóságok egymás között oldanák meg az adatok és a nyilvántartás összehangolását. Az előterjesztők maguk is látják ennek a megoldásnak a hasznosságát, hiszen az egyszerűsített foglalkoztatási kód vagy EF-kód csak opcióként van jelen az adószám és a taj-szám kiváltásaképpen.
(11.20)
Ehhez fontos lenne még megemlíteni, hogy a bejelentési folyamatok uniformizálása is segítené az egyszerűsítést. Véleményünk szerint nincs szükség arra, hogy az SMS-ben történő bejelentés esetén külön eljárási módokat vezessünk be.
Ugyanakkor a munkavállalók helyzetének szempontjából a járulékok csökkentésének mértéke sokkal fontosabb kérdés ebben a törvényjavaslatban. Először is nem látjuk azt, hogy alapvetően miért fontos az egyszerűsítés, a folyamatok megkönnyítése érdekében csökkenteni a járulékokat, de ugyanakkor mi is fontosnak tartjuk, hogy általában véve a gazdaság minden területén az élőmunkát terhelő közterheket csökkentsük.
Azonban ha az eredeti javaslatban az idény- és az alkalmi munka esetén fizetendő közterhet összehasonlítjuk a rendes munkavállalás, szerződéses munkavállalás esetén fizetendő közterhekkel, akkor jelentős különbséget találunk, ami a mi számításaink szerint körülbelül a fele az utóbbinak. Ez a különbség a piaci versenyhelyzetben erős ösztönzésként hathat a munkáltatóra, hogy a jogszabályi kereteket kihasználva az alkalmi munkaviszonyt részesítse előnyben, ami a munkavállalók helyzetét és munkaerő-piaci stabilitását rontja.
Egyetértünk tehát avval - megismétlem -, hogy az élőmunkát terhelő közterheket az egész gazdaságban csökkenteni kell, de ezt nem lehet úgy megtenni, hogy egy ágazatra koncentrálunk, és hogy az alkalmi és idénymunkából élők társadalombiztosítás nélkül maradjanak ennek következtében.
A bizottsági ülésen több fideszes képviselő által is elhangzott, hogy a vállalkozók nem csalók és nem kizsákmányolók, ebből nem lehet kiindulni akkor, amikor törvényt alkotunk. Ezzel az LMP maximálisan egyet tud érteni. Ugyanakkor véleményünk szerint a jó törvényalkotásnak abból kell kiindulnia, hogy a társadalom és a gazdaság területén az egyenlőtlen erőviszonyokat egyenlővé kívánja tenni. Ebben az esetben a kiszolgáltatott alkalmi munkavállalók érdekeit kell védenünk a munkáltatókkal szemben. Mi evvel a szándékkal nyújtjuk be módosító javaslatainkat, és kérjük, hogy azokat fontolják meg az előterjesztők.
Végezetül elmondanám, hogy alapvetően a törvényjavaslattal kapcsolatosan az a véleményünk, hogy szerintünk nem a kiszolgáltatottság növelésével, a rabszolgamunka intézményesítésével kell az embereket munkához juttatni, hanem kiszámítható, átlátható és társadalmi védettséggel járó munkafeltételekkel. (Babák Mihály: Milyen igaz!) Nem alamizsnát kell osztogatni, hanem olyan megoldásokat kell kidolgozni, amelyek ténylegesen segítik a munkaerő-piaci integrációt.
Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem