KISS PÉTER

Teljes szövegű keresés

KISS PÉTER
KISS PÉTER, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Magyarázattal tartozom a Háznak, hogy hogy van az, hogy a bizottságban úgy, ahogy az államtitkár úr mondta, az általános vitára való alkalmasság mellett szavaztunk az összes ellenzéki képviselőtársammal együtt, ugyanakkor pedig el akarjuk mondani, hogy a bizottsági vitában is mely szempontok vezettek bennünket, amelyekben előre jeleztük, hogy bizonyos módosítások esetén látjuk lehetségesnek, hogy ez az amúgy valóban javító szándékú törvényjavaslat általunk támogatottan is révbe érhessen. Mert a szándék ebben a kérdésben semmiképpen nem az előterjesztők és az ellenzék vitája, hanem egy jó megoldás azok számára, akik felhasználói, részben elszenvedői, részben jó használói voltak az elmúlt 12 évben az egyszerűsített foglalkoztatás szabályainak.
Itt azzal az elgondolással, hogy tovább egyszerűsödjön a rendszer, illetve az újonnan bevezetett alkalmi és egyszerűsített foglalkoztatás hibáit ki lehessen küszöbölni, ezzel az alapszándékkal mi egyetértünk, ezért is támogattuk tehát a bizottság ülésén az általános vitára való alkalmasságot. Nyilván ezzel azt mondván, hogy a vitában el akarjuk mondani a javaslatainkat, módosító indítványokat teszünk, és a kisebbségi vélemény kapcsán szeretném én magam is ismertetni azokat a szempontokat, amely területeken aggályokat, tisztázatlanságokat látunk még.
A tisztázatlanságok három körben merülhetnek fel. Mennyiben működőképes az a technológia, amit elemeiben meghirdetett ez az új törvénytervezet? Itt utalok arra, ami például az előbb is elhangzott, a papír alapú bejelentés fennmaradásának a kérdése, különösen a visszaélés megakadályozása szempontjából. Bár egyetértek a képviselőtársaimmal, hogy törvényt nem a visszaélések ellen kell csinálni, hanem a normális használók érdekében, de az mégiscsak méltánytalan volna, ha a többség számára nyitnánk ki a teljes kaput, a többség, a ma nem szabályosan használó többség számára nyitnánk ki a teljes kaput, és a kisebbség, amely tisztesen akarta eddig is használni, járna rosszul. Az a megoldás, amely papír alapon meghagyja a következő hó 12-ig az újbóli bejelentés lehetőségét utólagosan, nem nagyon ad transzparens lehetőséget arra, hogy könnyen ellenőrizhető módon, szabályszerűen járjanak el, illetve akik így járnak el, azok ne járjanak rosszul.
A második kérdéskör, hogy hogyan is érintené a munkavállalókat a benne foglalt szabályrendszer; ezt többen is felvetették a bizottsági ülésen. Azt hiszem, nemcsak az ágazatok szempontjából kell lefolytatni a vizsgálatot. Hogy az agrárium, az agrárgazdák szempontjából a dolog hogyan néz ki, nagyon valószínű, hogy Czira képviselő úrnak van igazsága, hogy az egyszerűsítés minden határon túl számukra kedvező. Ez igaz. Ugyanakkor a munkavállaló szempontjából például a két órán belüli elállás kérdése hogyan is értékelhető, vagy például az, hogy a szolgálati időbe beszámítanak-e az így szerzett napok a társadalombiztosítás területén vagy nem, hát kérem szépen, ezek abszolút nem másodlagos kérdések. Mindannyian tudjuk, hogy vidéken vannak emberek, akik a nyugdíjukhoz szükséges szolgálati időt töredék munkákból képesek, tudják csak ma is összeszedni. Hogy az ő számukra ez a kérdés lehetőség-e, vagy pedig a munkaadó szempontjából megfogalmazott döntési alternatíva, hogy ő majd ezt hogyan fogja megoldani az érintett számára, kérem szépen, ez nagyon nem mindegy, és erre mi figyelmet akarunk fordítani.
A harmadik, hogy szektorokat hogyan érint ez a dolog. Abban, hogy a civil szféra most ebből a szabályozásból kiszorul, most jelzem, elvi úton sem értünk egyet, ugyanakkor nem akartuk akadályozni a most asztalon lévő egyszerűsítést és rendteremtési szándékot ezen elvi álláspontunkkal. De a vitában ki fogjuk fejteni azt a véleményünket, hogy nem lehet csak az áfatörvény kapcsán krokodilkönnyeket hullatni itt a parlamentben, amikor az adományokra vonatkozott, és hogy hogyan fojtja meg egy szerencsétlennek minősített, a Ház által többségében szerencsétlennek minősített korábbi szabályozás a civil szervezeteket, amelyek karitatívak, és mi van a nem karitatív szervezetekkel, amelyek a tevékenységükkel segítenek, nos, ott éppen ezt az ad hoc, egyszerű foglalkoztatás lehetőségét szüntetnénk meg. Nagy kérdőjelet szeretnék idetenni; ez egy értékválasztási habituskérdés. Gondolom, hogy azok, akik nem a civil társadalom irányában elkötelezettek, hanem sokkal inkább a civil társadalom egy szektora, az egyházak hitéleti, karitatív tevékenységét támogató civil erők irányában, nos, azok is találkozni fognak azzal a problémával, hogy nincs ez így rendjén a mai szabályozásban.
(10.20)
Számos olyan kérdés van még, amire most idő híján már nem tudok kitérni, amire módosító indítványt fogunk beadni, de ezek közül csak egyet említenék meg, a járulékproblémát (Az elnök a hozzászólási idő leteltét csengetéssel jelzi.), azért, elnök úr - köszönöm a türelmét, azért, elnök úr -, mert ha itt kedvezmény van…(Font Sándor: Letelt az idő! - Moraj a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem