SCHEIRING GÁBOR

Teljes szövegű keresés

SCHEIRING GÁBOR
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm a szót. Engem a turisztikai és sportbizottság képviselője ihletett meg, hogy felszólaljak. Egy alapvető dilemmára szeretném felhívni a figyelmét a tisztelt Háznak. Azt gondolom - és képviselőtársaim az LMP-ben egyetértenek velem ebben -, hogy két út áll előttünk, és az eredeti törvényjavaslat is, amelyet most módosítani kívánnak, a rosszabbik utat választotta. Az egyik út a kiszolgáltatottság útja és a kiszolgáltatottság útján növelni a foglalkoztatottságot. Ez az út, amin Kína vagy a legtöbb fejlődő ország jár. A másik a társadalombiztosítás útja, ezen az úton haladnak a skandináv államok, vagy ezen az úton halad Szlovénia. Ezeknek az országoknak a példája mutatja azt, hogy lehetséges úgy bővíteni a foglalkoztatottságot, hogy közben nem növeljük a munkavállalók kiszolgáltatottságát.
Ezért javasoljuk azt, hogy általában a járulékcsökkentés legyen a foglalkoztatás bővítésének az útja, ne pedig a kiszolgáltatottság növelése, ne pedig az, hogy egyre több és több szektorát vonjuk be a gazdaságnak abba a munkavégzési formába, amire nem vonatkozik a társadalombiztosítási jogviszony. Ezt alapvetően elfogadhatatlannak tartjuk, és arra kérem a tisztelt Ház képviselőit, fontolják meg, hogy milyen irányban kívánnak továbbhaladni: a modern, nyugat-európai, jóléti állam révén védettséget biztosító irányba vagy a kiszolgáltatottságot intézményesítő irányba. Szerintünk az előbbi irányba kellene haladni, az lenne a helyes.
Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem