DR. HILLER ISTVÁN
DR. HILLER ISTVÁN
DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt előterjesztő Képviselő Úr! Az a törvény, amelynek módosítására nem lényegtelen pontokban vállalkozott, az előadó-művészeti törvény. Az előadó-művészeti törvény eredendően 2006 decemberében színházi törvénynek indult, addig, legalábbis az 1989-90-es rendszerváltás óta példátlan módon Magyarország összes színházigazgatója vett részt egy olyan megbeszélésen, amelyen kifejezték azt a szándékukat, hogy együtt a kulturális kormányzattal megalkossák Magyarország első színházi törvényét.
Hosszú, két éven át tartó egyeztetés után más szakmák, az előadó-művészet gyakorlatilag teljes területe jelezte, hogy csatlakozni kíván ehhez a megbeszéléssorozathoz, amelynek eredményeként megszületett, és a magyar Országgyűlés elfogadta az előadó-művészeti törvényt. Az előadó-művészeti törvény fokozatosan került bevezetésre, és éppen ebben az évben, illetve a 2011. évben éri el már teljes hatókörét.
Hogy a számokat és ne csak a tételeket soroljam, el kell mondani, hogy Magyarországon a színházak döntő többsége önkormányzati fenntartású. Önkormányzati fenntartásúak többségében Budapesten és az ön által említett színházak is vidéken. Ebben a német nemzetiségű, a valóban kitűnő színvonalú és a német nyelvterület egészén ismert Deutsche Bühne Ungarn egy jó példa.
(16.40)
Az előadó-művészeti törvény valamivel több mint 3 milliárd forint pluszt jelentett a magyar előadó-művészet számára, amely - amint mondtam - lépcsőzetesen és több éven át került bevezetésre úgy, hogy ha ezt eléri idén, a színházi évadtól függően, illetve 2011-ben, az eredendően 10,6 milliárd forintos állami támogatás, amely az államtól a magyar színházaknak jutott, illetve hozzátéve az előadó-művészet többi részét, igen jelentős, mintegy 25-30 százalékos bővülést jelent. Ezért, bár értem azokat a - hát, inkább saját retorikájuknak tett - tiszteletköröket, amelyek a még az elmúlt években kialakult nehezebb, mármint a korábbiakhoz képest nehezebb helyzetet hozzák, sok tekintetben lehet érvelni ismert gazdasági ügyek kapcsán, ezen a területen azonban nem.
Úgyhogy tisztelettel kérem, hogy amikor itt most a Magyar Országgyűlésben az előadó-művészetről beszélünk, akkor ezt az érvelést, amely - mondom - sok területen jogos, és akár méltányos is lehet, ne használják, mert nem igaz. Éppen az előadó-művészeti törvény tette lehetővé azt, hogy az előbb említett bővülés megjelent. Meg kell jegyeznem, hogy ez persze nemcsak a kőszínházaknál, hanem az előadó-művészet más területein is jelentkezik; nem átlagosan, van, ahol nagyobb mértékben, máshol kisebb mértékben.
A javaslat, amely - mint ahogy az előadó és javaslatot tevő képviselő úrtól is hallottuk - két ponton módosít, nem megismételve, kategóriaváltást jelent. Ez a kategóriaváltás nem valamiféle szakmai, művészeti besorolás és elismerés, mert szerintem ott a politikának semmi keresnivalója. Azt határozza meg a szakma, az előadó-művészeti szakma meg a közönség, aki este oda bejár. Az államnak és a politikának itt az a feladata, hogy biztosítsa a kereteket és a lehetőségeket, ezen lehetőségeket minél jobban, ugyanakkor minél teljesebben a művészeti megnyilvánulás teljes virágzásaként. Ezért kérem, hogy a kategóriaátsorolást ne valamiféle önmagában álló, bürokratikus intézkedésnek tekintsék, hanem olyannak, amelynek anyagi vonzata van. Erre a képviselő úr is utalt.
Itt kérem, hogy a véleményem hadd ágazzék el, és mutassam be azt a két irányt, ami elő fog jönni akár a törvény jelenlegi, akár - ahogy államtitkár úr utalt rá - későbbi tárgyalásánál. Az, amit önök akarnak, mi azt nem fogjuk ellenezni, szerintem ez helyes irány. De tudni kell, hogy ez a 3,2 milliárd forint fölött is pluszpénzt jelenti. Ezért értem, és elfogadható ez az érvelés, hogy ez persze majd a költségvetésnél derül ki, hogy mit sikerül megvalósítani, csak mégis törvényt alkotunk, illetve törvénymódosítást kezdeményeznek. A törvény köt.
Ha önök megszavazzák, hogy ez a törvénymódosítás életbe lépjen, mivel a törvény mindenki számára kötelező, így értelemszerűen két dolog lehetséges. Vagy a kormányuk egésze magáévá teszi azt a javaslatot, amit most többek között a képviselő úr indítványoz; ez azt jelenti, hogy az előadó-művészeti törvényből fakadó költségvetési hányadot emeli, több pénzt költ előadó-művészetre. Ezt összegszerűen ön nem jegyezte meg, hogy mennyi, azt sem, hogy mi a forrása. Kultúrán belül vagy a kultúra területén kívülről érkezik forrás?
Azt gondolom, úgy felelős dolog javaslatot tenni - dönteni meg úgy tisztességes -, ha a képviselők tudják, hogy amiről döntenek, az egyébként milyen vonzattal jár. Ha ön ezt nem mondja el, az önök felelőssége - remélem, hogy kiszámolták -, akkor tudniuk kell, hogy ez azért a költségvetés egészében, ahogy szokás mondani, nem nagyságrendet jelző, a kulturális költségvetésben már számottevő, az előadó-művészet tekintetében pedig erős harcot és konfliktust jelentő összeg lesz. Amennyiben úgy lesz, ahogy államtitkár úr mondta, hogy a parlament őszi ülésszakán az előadó-művészeti törvény valamiféle átfogó, koncepciózusabb módosítására készülnek, akkor pedig végképp nem értem, hogy erre a képviselői indítványra most miért van itt szükség.
Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy az az irány, amelyet a javaslattevők a törvénymódosításnál képviselnek, nekünk nincs ellenünkre. Csak nem nagyon lehet érteni, hogy miközben államtitkár úr azt mondja, hogy még a költségvetés előtt, ősszel az előadó-művészeti törvényt átfogóan kívánják módosítani, ön is azt mondja, hogy ennek a sorsa majd a költségvetésnél dől el, de nem mondja meg, képviselő úr, hogy mennyibe kerül, akkor itt, ezen a szép júniusi napon mi az oka és mi az értelme az önálló képviselői indítványnak. Ha be akarja biztosítani azt az irányt, amelyet képvisel, amely a mi esetünkben nem fog ellenállásra lelni, akkor üljön már le a pénzügyminiszterével, vagy mivel ilyen nincs, aki felelős a pénzügyekért. Mert egy bizonyos ponton nemcsak a szándék, annak tisztasága, ráadásul a kultúra iránti elkötelezettség fog szerepet játszani, hanem a pénzügyekért felelős kormányzati tisztségviselő döntése is. Ez az önök belső dolga, ebbe beleavatkozni se jogom, se lehetőségem. Az viszont igen, hogy az Országgyűlés elé olyan javaslatot tárjanak, amely nemcsak szakmailag helyes, hanem amiről tudják a képviselők, hogy mennyibe kerül, miről döntenek. Ez az expozéban nem hangzott el.
Ezért tisztelettel kérem - nyilván lesz erre mód -, tessék meghatározni azt, hogy amikor ez a törvénymódosítás itt megvitatásra, majd döntésre kerül, akkor minden egyes képviselő tudja, hogy mennyiről dönt. Vagy pedig tessék bemutatni azt a garancialevelet, amelyben azt mondja az ön kormánya: kerül, amibe kerül, mi ezt megadjuk. Ha ezt hozza, nekem ez elég. Aztán majd a költségvetési tárgyaláson, ősszel eldől.
Végezetül az pedig, hogy kiragadva egy pontot, ami egyébként a nemzetiségi színház esetében - és ne csak a német nemzetiségről beszéljünk, hanem a többiekről is, akik az előadó-művészetben szerepet játszanak - kategóriaátsorolást jelent, még egyszer mondom, szerintem helyes irány, jó dolog, a mi részünkről rendben van. Azt majd biztosan elmondja, hogy akkor miért is van szükség arra, hogy most, és nem megvárva az államtitkár úr által említett koncepciózus törvénymódosítást, kerül ez napirendre.
Összefoglalva tehát, tisztelt elnök úr, a Szocialista Párt frakciójának véleményét, mi ezt a javaslatot nem fogjuk ellenezni, ugyanakkor szükségesnek tartjuk a felelős döntéshez, hogy a Magyar Országgyűlés elé tárják az indítványozó képviselők, hogy ez a helyes irányba tervezett lépés milyen költségvetési többletforrást jelent, mennyi pénzbe kerül ez majd, honnan teremtik elő ehhez a szükséges forrásokat.
Elnök úr, tisztelt Országgyűlés, köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
