DR. PÓSÁN LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Csak szeretnék arra emlékeztetni, hogy - értem Hiller képviselő úr aggodalmait - valahogy ezek az aggodalmak az elmúlt esztendőben soha nem jelentek meg, amikor a közszféra bérezési kérdéseit próbáltuk megtudni, és a költségvetést önök rendre úgy terjesztették be, hogy ki voltak pontozva ezek a részek, és azt mondták, hogy ez majd a végén bekerül. Tehát a garancialevelek és egyebek emlegetését ugyan örömmel hallom, hogy fontosnak tartja, hát jobb későn, mint soha ilyen értelemben megvilágosodni.
Megjegyzem, hogy a módosítás, ami miatt ez most bekerült, még akkor is, ha átfogó tervezetek is vannak, azért van, kérem, hogy tudjanak működni ezek a kis színházak. Merthogy az elmúlt időszakban jelentősen kivéreztették a közszféra minden szegmensét. Úgyhogy… (Dr. Hiller István: Tudja, hogy nem igaz, ne mondjon ilyet, ez nem igaz!)
Tisztelt Hiller úr, én azt szeretném csak még egyszer figyelmébe ajánlani, hogy ahogy az elmúlt esztendőkben nagy lelki nyugalommal el tudta viselni azt, hogy költségvetési törvény került úgy a Ház elé, hogy kipontozva volt igen nagy rész, az egész közszférát érintően a bérek kérdése, azt gondolom, most egy viszonylag jóval szűkebb terjedelmű költségvetési kihatással bíró kérdés esetében nem különösebben elegáns és ildomos ez a fajta vehemens felháborodás.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(16.50)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem