NÉMETH ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

NÉMETH ZOLTÁN
NÉMETH ZOLTÁN, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az önkormányzati kőszínházak legnagyobb része - mint az az előző hozzászólásokban is elhangzott - döbbenetes pénzügyi nehézségekkel kénytelen küzdeni az előző kormányzat tevékenysége következményeként, és a feladatunk nyilvánvalóan ennek a problémának a megoldása lesz.
Puskás Imre képviselőtársam az imént speciális színházi területnek nevezte azt a szegmenset, amelyről azonban azonnal dönteni kell, és ezzel kapcsolatban fekszik most előttünk egy törvényjavaslat. Ugyanis elmondható, hogy az új, még az előző ciklusban elfogadott szabályozás legsúlyosabban és talán legnegatívabban a magyarországi kisebbségek színházait érintette, és a bizottság által is támogatott törvényjavaslat, az előttünk fekvő törvényjavaslat ezt szeretné most orvosolni. Orvosolni és kifejezni azt - és ez a gondolat elhangzott a bizottsági ülésen -, hogy Magyarország értéket nyer és gazdagabb lesz azzal, ha az itt élő nemzetiségek, kisebbségek ápolják kultúrájukat és anyanyelvüket. Nos, ennek a támogatását fejezheti ki a tisztelt Ház ezen törvényjavaslat elfogadásával.
A bizottság megtárgyalta ezt a törvényjavaslatot, és vita után, amely vita egyébként - ezt talán a sajtóban is tetszettek olvasni - sokunk számára érthetetlennek és ízléstelennek tartott vagy tekintett megjegyzéseket is felvonultatott, 13 igen szavazattal, nem szavazat nélkül és 1 tartózkodással tárgysorozatba-vételre javasolta ezt a törvényjavaslatot, illetve ugyanilyen, tehát kétharmadost meghaladó arányban általános vitára javasolta ezt a törvényjavaslatot. Én kérem szépen, hogy támogassák a javaslatot.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem