SZÁVAY ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

SZÁVAY ISTVÁN
SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Nem akartam most már visszavonni. Három rövid, egymondatos megjegyzést szabadjon, amit szeretnék hangsúlyozni. Ebben a parlamentben az itt jelen lévő pártok közül egyedül a Jobbik programja foglalkozott és foglalkoztunk legalább valamilyen szinten a programunkban a hazai nemzetiségi kisebbségekkel. (A Fidesz, az LMP és az MSZP felé:) Se önök, se önök, se önök a programjukban egy mondatot erről a témáról nem vesztegettek. Ez az egyik.
A másik. Azt hiszem, hogy itt egy idő után már inkább átcsúsztunk egy olyan témára, nem is a konkrét ügyről beszélgettünk, hanem egy olyan áthatolhatatlan ideológiai problémát kívántunk itt feloldani, hogy a pozitív diszkrimináció fogalma mint olyan, már függetlenül attól, hogy miről van szó, egyáltalán jó vagy nem jó, úgyhogy ebből a szempontból örülök, hogy valamiféle nyugvópontra került végül a vita.
Egy harmadik megjegyzésem azért hadd legyen itt a kedves szocialista képviselőknek, illetve az egy darab Józsa képviselő úrnak, aki most valahogy próbálja a frakció becsületét menteni. Akkor, amikor önök itt lelkesen tapsikoltak, amikor olyan felszólalások hangzottak el, amikor a Jobbik szóvá tette a határon túli magyar kultúrának a támogatását, illetve ennek a szükségességét is, önök a nyolcéves kormányzásuk alatt (Dr. Józsa István: Támogattuk.) nem tartották szükségesnek azt, hogy mondjuk, az ukrán állam felé lobbizzanak, és az ukrán állam irányába valamilyen nyomást gyakoroljanak arra (Dr. Józsa István közbeszól.) - hát igen, nem sok eredménye lett ennek, képviselő úr -, hogy az egyetlen kárpátaljai magyar, illetve ukrajnai magyar színház, a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház kapjon ukrajnai állami támogatást. Kétségkívül igaz, még mielőtt a kétpercesre a gombot nyomja Józsa képviselő úr, hogy a magyar állam az önök jóvoltából is támogatta a színházat, épp annyival, hogy a működőképességét meg tudja őrizni, de egészen tavalyig, ameddig egy csellel nem nevezték át a színházat megyei színházzá Beregszászon, az ukrán állam a kárpátaljai magyar színjátszást egy fillérrel sem támogatta (Az elnök csenget.), és önök nyolc év alatt ezért túl sokat nem tettek. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem