DR. HOFFMANN RÓZSA

Teljes szövegű keresés

DR. HOFFMANN RÓZSA
DR. HOFFMANN RÓZSA nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A tíz percet nem fogom igénybe venni. Pósán László képviselő úr előterjesztésével és annak az indoklásával teljes mértékben egyetértünk. Mindannyiunk tudjuk, hogy ezt az érettségi rendszert 2005-ben úgy vezették be, hogy nagyon sok probléma és ellenvélemény volt, történetesen csak a közoktatás és a felsőoktatás szereplői opponálták, mégis bevezették. Ez egy nagyon sok tekintetben elhibázott, rossz rendszer, a legsúlyosabb gondjait Pósán László képviselő úr felsorolta. Ezért minden olyan intézkedést, javaslatot, amely legalább az oktatás eredményességének a színvonalát növeli, a kormány támogatja.
(18.10)
A megoldást, a végső megoldást azonban természetesen nem ebben látjuk, hanem - ahogy ezt többször bejelentettük - új érettségi rendszer kimunkálásához fogunk hozzá. Addig pedig ennek a módosításnak is, mint minden törvénynek, komoly üzenete van az oktatás szereplőire nézve, ez pedig azt üzeni, hogy komolyabban kell venni a tanulást, eredményesebben kell tanulni, jobb teljesítményt kell mutatni, ettől várható, hogy az oktatás színvonala emelkedjék, és az ország is emelkedjék felfelé.
Az előterjesztést tehát a kormány támogatja. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem