ENDRÉSIK ZSOLT

Teljes szövegű keresés

ENDRÉSIK ZSOLT
ENDRÉSIK ZSOLT (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! 12 éve dolgozom az oktatásban, és sajnos, igaz, most már itt kell lennem, úgymond elhagytam a berkeket, de néhány gyakorlati dolgot szeretnék megosztani. Sajnos, én azt látom, hogy pont a gyakorlatban ténykedő, dolgozó emberek véleményét nem kérdezik meg nagyon sok esetben, nincsenek megfelelő hatástanulmányok. Mi már annak idején azt mondtuk, hogy ez a kétszintű érettségi rendszer be fog borulni, nem lesz meg az eredménye. A régi érettségi rendszer szerintünk tökéletesen működött, azzal a ténnyel, igaz, hogy az iskola megtette az érettségit, viszont ott volt a felsőoktatási intézmény, amelyik felvételiztette a diákokat. Az látszik, hogy a felsőoktatás ezt szépen lesöpörte magáról, a főiskolák, egyetemek nem akartak ezzel foglalkozni, és ezt a terhet rátestálták a középiskolákra.
A másik dolog: megvannak a kiskapuk, megvoltak a kiskapuk, és értelemszerűen a gyerekek mindig a gyengébb ellenállás felé indulnak meg, azaz ha középszinten lehet haladni és boldogulni, akkor a középszintű érettségit fogja megtenni, és nagyon kevesen fogtak hozzá az emelt szintű érettségihez. Ez néhány év alatt bizonyosan látszódott.
Ami törvényjavaslat most itt előkerült, ennek lényegében örülni lehet, mivel, igaz, kicsit szabályozzuk majd azt, hogy az emelt szintű érettségi felé tendáljanak a tanulók, akik a felsősoktatásban szeretnének szerepelni, de ez sajnos nem elég, át kellene gondolni ezt az egész rendszert, és azért lesz néhány évünk, hogy újabb javaslatokat tegyünk, és próbáljunk meg egy kicsit visszatérni a régi állapotokhoz.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem