DR. PAPCSÁK FERENC

Teljes szövegű keresés

DR. PAPCSÁK FERENC
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! A 2002-es választás olyan eredményt hozott a magyarok számára, amely bizonyítottan - mára bizonyítottá vált - nem szolgálta a nemzet, illetőleg Magyarország érdekeit.
Már az első időszakban látszott akkor, hogy nagyon rossz irányba fognak menni az ország dolgai. A meglévő forrásokat, lehetőségeket felélték, a kis- és középvállalkozók érdekeit nem szolgáló döntéseket hoztak. Magyar családok ezrei mentek tönkre, és nemcsak vidéken, hanem a fővárosban, így Zuglóban is.
Az akkori állami cégek vezetőit, így az ÁPV Rt. menedzsmentjét 2002-ben elküldték, és ezzel elhárult az akadály az állami vagyon kiárusítása elől, mert hiszen a szocialistáknál már csak ehhez voltunk hozzászokva. Eladták a még állami kézben lévő bankokat, valamint a Budapest Airport és a Malév-vállalkozásokat. Már ekkor napnál világosabbá vált, hogy a köz érdeke helyett a magánérdeket kívánják szolgálni, saját magánérdeküket.
A 2006-os választások megnyerése érdekében még ennél is tovább mentek, mert meghamisították az ország mérlegének adatait. Száz, vagy ki tudja, hány apró trükköt használtak fel arra, hogy félrevezessék a közvélemény mellett a nemzetközi partnereinket is. Meg is nyerték a választást, kedves képviselőtársaim - de milyen árat kellett, kell nekünk fizetnünk mind a mai napig, hogy Gyurcsány és társai hatalomban maradhattak akkor?
Mindez még nem volt elég számukra, mert elkövették az elmúlt évek két legnagyobb bűnét is. Az egyik, hogy Gyurcsány miniszterelnökként és szocialista képviselőként, magyar képviselőként a kettős állampolgárság kérdésében szembefordította a magyart a magyarral, míg a másik esetben a magyar nép egyik legszentebb ünnepén lovasrohamot és rendőrattakot vezettek békés, ünneplő, hazafelé induló tömeg közé. Én azt gondolom, hogy nyilvánosan, szándékosan tették ezt. Ezek a cselekmények önmagukban gyalázatosak voltak, és nem számítva a 2006. augusztus 20-án este történteket, ahol többen meghaltak, senki nem vállalja érte a felelősséget.
A Fidesz-KDNP-pártszövetség a választási kampányban nem rejtette véka alá, hogy a polgároktól arra kér felhatalmazást, hogy az elmúlt 8 év jogsértései, mulasztásai, gazdasági visszaélései kapcsán az eseteket, a jogsértéseket kivizsgálja, kivizsgáltatja, és az ügyeket áttekinti. Nem rejtettük véka alá, hogy minden prekoncepció, prejudikáció nélkül át fogjuk tekinteni az elmúlt 8 év kormányzati és politikai visszaéléseit. Nem lehet elvarratlan szál.
A magyar nemzetre, az országra nézve hátrányos kontraktusokat fel fogjuk bontani, a felelősöket pedig meg fogjuk nevezni, ugyanis kétharmaddal arra is felhatalmazást kaptunk, hogy adjunk választ arra, többek között ki a felelős a 17 ezer négyzetméter nagyságú volt moszkvai kereskedelmi képviseletünk értékesítéséért, amikor 3 milliárd forint érkezett már be vételárként a magyar állam kasszájába, és később kiírták az értékesítési eljárást.
(9.20)
Vagy ki a felelős a Sukoró néven elhíresült tranzakcióért, amely a magyar államnak már bizonyíthatóan 1,5 milliárd kárt okozott? Vagy ki a felelős a Budapest Airport, a bábolnai földek vagy a MÁV-Cargo értékesítéséért? Vagy kitől kérdezzük meg, mire költöttek vagy miért költöttek el 14 milliárdot a kormányzati negyed című projektre vagy 70 milliárdot egy völgyhídra, a kőröshegyi völgyhíd néven elhíresült építményre? Vagy az északi Duna-híd kapcsán miért nem fizették ki még mindig az alvállalkozókat? Mennyi-mennyi kár és mennyi kérdés!
Tisztelt Képviselőtársaim! Véget ért egy korszak; az új gazdasági rendszer kiépítésének egyik pillére egy pontos és áttekintő leltár elkészítésének szükségessége. Az emberek ezt várják el tőlünk, még a szocialista szavazók is, mindenki. A felelősöket pedig meg fogjuk nevezni. A jövőre nézve pedig megalkotjuk azokat a normákat, azokat a szabályokat, amelyekkel megakadályozhatjuk a közpénzek áttekinthetetlen, felelőtlen és nem célszerű felhasználását. Ebben a képviselőkön túl várom a civilek és mindenki javaslatát.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem