DR. SIMICSKÓ ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SIMICSKÓ ISTVÁN
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Nagyon fontos dolog, hogy egy város gondozza szellemi és kulturális örökségét. Ön, tisztelt képviselő úr, lokálpatriótaként nagyon sokat tett azért, hogy ne merüljön feledésbe a Bocskai István katonai alreáliskola emléke. Nemcsak a képviselő úr mostani felszólalása bizonyítja ezt, hanem személyesen is meggyőződhettem erről, hiszen tavaly ott járhattam Kőszegen, és az 1532-es kőszegi csatára, Jurisics várkapitány hősiességére emlékezett a város. Rendkívül jó volt ott lenni, és látni azt, hogy mennyire tisztelik a kőszegiek és a képviselő úr személyesen is ezeket a hagyományokat.
A kőszegi katonai reáliskola emléke, tisztelt képviselőtársaim, örökre megmarad, egyrészt azért, amiről ön is beszélt, egyrészt valóban Ottlik Géza halhatatlan regénye szolgálja mindezt - az Iskola a határon címmel kiváló regényt írt -, valamint az ott élő emberek, a kőszegiek nemes hagyományőrzése biztosítja azt, hogy ez az emlék meg fog maradni az idők végezetéig. Egyébként még azért fog megmaradni ennek az iskolának az emléke, mert tudjuk mindannyian, ez a reáliskola pótolhatatlan értékeket adott át növendékeinek, olyan értékeket, tisztelt képviselőtársaim, amelyek egész életükre szóltak. Többek között katonai tudást adott az ott tanulóknak, hadi kultúrára nevelt, fizikai felkészítést, erőnlétet jelentett, és emellett közösségi szellemet ápolt, emberi tartásra, kitartásra, tisztességre nevelte az embereket, bátorságot, bajtársiasságot adott az ott végzőknek. Az innen kikerülő honvédtisztek teljesítették a kötelességüket a két világháború hadszínterein, és lehetetlen körülmények között is gondoskodtak embereikről.
Én azt hiszem, ezekre az értékekre lehet is, kell is építenünk, most is, amikor arról beszélünk, hogy meg kell újítanunk a Magyar Honvédségen belül a tisztképzést és a tiszthelyettesképzést. Ezeket a példákat érdemes szem előtt tartanunk, és ezekre lehet építeni.
Én azt hiszem, amikor arról beszélnek napjainkban nagyon-nagyon sokan, hogy modern haderőt kell felépítenünk, nem lehet modernizálni és modern haderőt felépíteni egy olyan hadseregben, ahol nem tisztelik az elődeik, őseik hagyományait. Igenis, erre lehet modern haderőt építeni, ekkor lesz tartós és ütőképes a Magyar Honvédség, ha ezeket az értékeket szem előtt tartjuk, és így szervezzük meg a Magyar Honvédségen belül a tisztképzést, ezeket az értékeket mindig és folyamatosan felmutatjuk, mert ez ad egyébként önbecsülést, tartást a mai Magyar Honvédségnek is, amelyre egyébként igen nagy szüksége van.
Szomorú egyébként, hogy az elmúlt nyolc évben komoly károk keletkeztek ezen a területen is, tekintettel arra, hogy 2003-ban az Egerben működő Lenkey János Honvéd Gimnáziumot is bezárták, majd 2006-ban fokozták a bajt, a szocialista kormány bezárta az utolsó katonai középiskolát, a Béri Balogh Ádám Honvéd Középiskolát. Azt hiszem, ez azt mutatja, hogy pusztítás történt ezen a területen. Így nem lehet modern honvédséget felépíteni, hogyha ilyen intézkedéseket, ilyen leépítéseket hajtanak végre. Ez a politika bűne, az előző kormány felelőtlen döntéseinek a következménye.
Én azt hiszem, hogy ha ezeket az értékeket, amelyeket az előbb felsoroltam a kőszegi reáliskola kapcsán, beépítjük a mai Magyar Honvédség tisztjei, tiszthelyettesei fejébe, és a mi közgondolkodásunkban is ott lesz, akkor lehet sziklaszilárd alapokra helyezni, tartósan stabillá tenni a Magyar Honvédséget mint nemzeti intézményt.
Az új honvédelmi vezetés, az új honvédelmi kormányzat, élén Hende Csaba miniszter úrral és mindannyian azon fogunk dolgozni, hogy a Magyar Honvédséget megerősítsük. Ebben a folyamatban elkerülhetetlen az, hogy azokat a hagyományokat, amelyek a múltunkból gyökereznek, megismerjük, feltárjuk, és ezekre építsük fel az új Magyar Honvédséget.
(9.40)
Ezért rendkívül hálásak vagyunk minden olyan közösségnek, helyi közösségnek, akik őrzik a haza védelmének hagyományait, és hálásak vagyunk az olyan képviselő uraknak, mint Básthy Tamás, aki helyben ezt zászlajára tűzi, és idehozza a parlamentbe elénk, és ezen keresztül az ország széles nyilvánossága is értesülhet arról, hogy igen, Kőszegen jól mennek a dolgok. Bízom benne, hogy ezek kisugárzó hatással lesznek minden egyes településen, ahol egyébként valamilyen katonai hagyomány van. Ez segíti a mi munkánkat is, és ezen keresztül segíti azt, hogy a honvédelem ismét nemzeti üggyé válhasson.
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem