ELNÖK (dr. Schmitt Pál)
ELNÖK (dr. Schmitt Pál)
ELNÖK (dr. Schmitt Pál): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Vendégeink! Hölgyeim és Uraim! Kérem, engedjék meg, hogy idézzek a Nemzetgyűlés 52. ülésének jegyzőkönyvéből, amelyre 1920. június 4-én, pénteken került sor. A házelnök így kezdte a beszédét: “A mai napon Magyarország egy történelmi fordulóponthoz érkezett, ma írják alá ama békeszerződést, amely ezeréves országunk szétdaraboltatását kimondja. Békeszerződésnek nevezik azt, ami nem az ígért örök békét, de örök békétlenséget, nem nyugalmat, de folytonos nyugtalanságot, nem szeretetteljes együttműködést az emberiség nagy és nemes céljai elérésének érdekében, de széthúzást és ellenszenvet alkalmas teremteni a népek között, és új, hosszan tartó viszályok csíráját hinti el mesterségesen.”
Folytatódik az idézet: “Minden igazságtalanság, követtessék el az egyeseken vagy nemzeteken, megbosszulja magát, és minden igazságtalanságnak megvan az a mélységes megtorlása, hogy belőle a jónak bőséges forrása fakadjon. Bízzunk e gyásznapon az isteni gondviselésben, bízzunk nemzetünk szívósságában, amely egy évezreden át Európa védpajzsa volt. Bízzunk népünk sok jó tulajdonságaiban, és bízzunk végre saját erőnkben, amelyet kitartó munkával fejlesztve igazolni fogjuk ama régi közmondást: Ne bántsd a magyart!”
Folytatódik az idézet: “A tőlünk elszakított országrészeknek pedig azt üzenjük: ezerévi együttlét után válnunk kell, de nem örökre. E pillanattól kezdve minden gondolatunk, éjjel-nappal minden szívdobbanásunk arra fog irányulni, hogy régi dicsőségben, régi nagyságban egyesülhessünk velük. És mikor őket a búcsúnál még egyszer szívünkhöz szorítjuk, szíveink úgy egybeforrnak, hogy azokat semmi ármány, semmiféle erőszak, semmi hatalom elválasztani nem tudja.”
Ennek szellemében már a következő napon, június 5-én Czettler Jenő, a nagyszerű jászárokszállási képviselő nagyívű felszólalásában a következőket mondta. Idézet, egy részlet a beszédéből: “Büszkén emlékezzetek arra, hogy a magyar nép adta a kontinensnek az első szabad alkotmányt, ez a nép védte meg évszázadokon át Európát a keleti barbársággal szemben, ez ajándékozta meg az emberiséget nagy és szent életű uralkodók, dicső hadvezérek, önfeláldozó szabadsághősök, világhírű államférfiak, halhatatlan tudósok, költők, művészek hosszú sorozatával. Testvéreink! Félreismerve, elhagyottan, kifosztottan, megalázottan áll itt nemzetünk, és mégis úgy érezzük, büszkeség és dicsőség magyarnak lenni. Balsorsunk közepette erősítsen bennünket a gondolat, hogy a nemzet sorsa végül nem írott szerződéseken, hanem fiainak erényein fordul.” Eddig az idézet.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Látható tehát, hogy már a második napon a végzetes szétdaraboltatás kimondása után az ország Háza, amelyet akkor Nemzetgyűlésnek neveztek, már előretekintett.
(16.40)
Elődeink bíztak abban, hogy a tört részére fogyatkozott Magyarország, amely belsőleg konszolidált, kifelé akcióképes, Kelet-Európa nyugalmának legmegbízhatóbb, életerős támasza lehet majd. Az Országgyűlés elnökeként magam is vallom, hogy méltóképpen kell emlékeznünk a kilencven évvel ezelőtt történtekre, erőt kell merítsünk az akkori honatyák nekibuzdulásából s a nemzet példamutató akaraterejéből. Azonban már ne a múlt felett búslakodjunk, kötelességünk előretekinteni, s a megváltozott körülmények között minden lehetőséget megragadni sebeink gyógyítására.
Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés! Az újonnan megalakult Országgyűlés a mai naphoz már nem érkezett üres kézzel. Törvényt alkottunk az állampolgárságról, így minden magyar ember számára lehetővé válik, hogy szabad akarata szerint nemzetünk alkotó részévé legyen. (Nagy taps.) Törvénybe foglaltuk, hogy június 4-e a nemzeti összetartozás napja, és törvényt alkottunk a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről. Ezzel eleget tettünk a nemzet kívánságának, a nép akaratának és lelkiismeretünk parancsának. Eleget tettünk továbbá a Magyar Köztársaság alkotmánya 6. §-ának, amely kimondja, hogy Magyarország felelősséget vállal a határon túli magyarokért.
Tisztelt Országgyűlés! Kedves Vendégeink! Gondolatban engedjünk magunknak tízévnyi időt, forgassuk előre az idő kerekét, fogalmazzuk meg, hogy a százéves évfordulón mi vár majd a magyar nemzetre, hiszen ez belátható kis időtáv. Reményeink szerint a magyarok lakta térség teljes európai uniós integrációja tíz év múlva valósággá válik, a bennünket elválasztó határok eltűnnek, az Unió alapvető szabadságjogai maradéktalanul érvényesülnek a Kárpát-medencei régióban is.
Ha a mostani nekibuzdulásunkból nem engedünk, ha a szolidaritásunk és elkötelezettségünk nem csökken, ha komolyan vesszük a nemzet határok feletti újraegyesítését, akkor majd tíz év múlva mondhatjuk, hogy a sokáig elhallgatott vagy letagadott történelmi valósággal szembenéztünk, a múltat bevallottuk, és rendeztük végre közös dolgainkat.
Nem revíziót, hanem békét és gyümölcsöt hozó együttműködést kínálunk szomszédainknak és Európának. Európa jövője is a közös értékek megőrzésében rejlik, az emberek jogain és méltóságán, a kölcsönös tiszteleten és bizalmon alapszik. Bízzunk benne, hogy a Mindenható, amely számtalan megpróbáltatásnak vetette alá nemzetünket, végül kegyesen megengedi, hogy aki magyarnak vallja magát, bármerre is éljen a világban, büszkén és szabadon tehesse, gondolataiban, szóban és cselekedeteiben, és érezze az összetartozás erejét.
Kérem, engedjék meg, hogy végül a legnagyobb magyart idézzem: “Nem nézek én, megvallom, annyit hátra, mint sok hazám fia, hanem inkább előre; nincs annyi gondom tudni valaha mik voltunk, de inkább átnézni, idővel mik lehetünk, és mik leendünk. A múlt hatalmunkból elesett, a jövendőnek viszont urai vagyunk.”
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Hosszan tartó nagy taps.)
