DR. APÁTI ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. APÁTI ISTVÁN
DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! - már akik még itt vannak. Úgy látszik, hogy a kormánypárti képviselők hétfőn még nem, kedden pedig már nem érnek rá arra, hogy itt legyenek az ülésteremben. Egészen döbbenetes, hogy mindössze 3 százalékuk van jelen egy ilyen kiemelkedő súlyú törvényjavaslat tárgyalásánál, szemben a Jobbik-frakcióval, ahol 15 százalék van jelen, az MSZP-ből már csak hírmondó maradt. Tehát gyakorlatilag egészen döbbenetes, hogy ilyen körülmények között, ilyen késői órán kell tárgyalnunk. Az az érzésem, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy a Fidesz ilyen horgásztaktikával játszik, tehát ki akar minket fárasztani, mint a halat, és arra gondol, hogy esetleg majd elkedvetlenedünk, elfáradunk, és nem akarunk itt megjelenni a következő időszakban.
Szeretnék kitérni... (Közbeszólás a Jobbik soraiból.) - így van, Szakács képviselőtársam egy újabb, nem túl szerencsés elszólására, de hajlandó vagyok jó szándékkal nem szó szerint érteni és nem kiforgatni, hogy természetesen Isten őrizz, hogy mi valaha a kopogtatócédula-gyűjtésből meg a kampányolásból legyünk kénytelenek megélni. Gondolom, ez csak egy, a késői óra miatti fáradtság okozta nem teljesen pontos megfogalmazás volt.
Rátérve a törvényjavaslat lényegére, valóban érdemi elmozdulásként értékeljük a 9 napról 15 napra való módosítást a kopogtatócédula-gyűjtés tekintetében. A kampánycsendre vonatkozó szabályokkal egyetértünk, viszont teljes mértékben értetlenségünket fejezzük ki ezúton is, hogy mi indokolja, hogy például igazolást csak személyesen lehet kérni. Itt Novák Előd képviselőtársamhoz csatlakoznék: a XXI. században miért nem lehet meghatalmazott vagy telefax útján vagy egyéb korszerűbb, gyorsabb, takarékosabb, kevésbé költséges módszerekkel is igazolást kérni.
Való igaz, hogy már legalább két hétvége is rendelkezésre áll az ajánlószelvények gyűjtésére. Csak jelezni szeretném, vidéken el tudom képzelni, hogy ez előnyt jelent, a fővárosban viszont inkább azt hiszem, hogy hátrányos, hiszen elnézve a fővárosban uralkodó állapotokat, szerintem aki tud, hétvégén innen inkább elmenekül, Demszky Gábor ezt idézte elő, tehát Demszky Gábor elől inkább kimenekülnek az emberek, mintsem itt maradjanak. Tehát nem biztos, hogy könnyebb lesz hétvégén kopogtatót gyűjteni.
Kénytelen vagyok egyetérteni Schiffer András képviselőtársammal abban, hogy célszerű lenne a majdan megjelenő új szervezeteknek is esélyt biztosítani arra, hogy össze tudják gyűjteni a szükséges ajánlószelvényeket, és ő nagyszerűen ismertette a képviselőcsoportjának a javaslatát. Tehát el kellene ezen gondolkodni, nagyon jónak tűnik a javaslat, hogy elválna egymástól a választás kitűzésének és a kampány tényleges kezdetének az időpontja. Ez valóban haladó jellegű ötlet, ez átvágná ezt a gordiuszi csomót, lehetne rövidebb kampányt tartani, és megmaradna az ajánlószelvények gyűjtéséhez ténylegesen szükséges megfelelő idő.
Ezért úgy gondolom, hogy kellene még ebben egy-két kört futnia a tisztelt kormánypárti képviselőknek. Ha jól tudom, ezt az LMP délután nyújtotta be, tehát leghamarabb a holnap délután 5-kor kezdődő önkormányzati bizottsági ülésen fogjuk tudni megtárgyalni. Azzal együtt, hogy felmerült a mai bizottsági ülésen a kampánycsend fogalmának definiálása is, amire érkezett egy javaslat, de az úgy, abban a formában elfogadhatatlan, mert túlságosan szűk körűen vagy kevésbé alaposan fogalmazza meg a kampánycsendet.
Tehát el lehet ezzel kezdeni kísérletezni, csak akkor egy pontos fogalomra van szükség. Valóban azt tapasztaltuk, hogy a keddi ülésnapon, a múlt hét kedden megfogalmazott gondolatainkat, módosító javaslatainkat részben - kisebb részben - megfontolta a Fidesz-KDNP, néhány nap alatt kialakította az álláspontját, kiérlelték a mostani - remélem, még nem teljesen véglegesnek tűnő - álláspontjukat.
Úgyhogy a Jobbik-frakció is ezt fogja tenni, meglátjuk, hogy holnap a bizottság ülésén mire jutunk, mennyire befogadóképes még a Fidesz, és ennek megfelelően fogjuk majd mi is kialakítani a végleges álláspontunkat, azzal együtt, hogy kérjük annak megfontolását, hogy a 15 és a 35 nap között legyen még legyen némi pozitív elmozdulás.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
(23.10)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem