DR. SCHIFFER ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Egyrészt a legutóbbi hozzászóláshoz kapcsolódnék. Pontosan tisztában vagyunk-voltunk azokkal a joghatásokkal, amik a kampány kezdőnapjához fűződnek. Ennek tudatában tettük meg a javaslatunkat. Pontosan tisztában vagyunk azzal, hogy például a médiahasználat tekintetében, de jó néhány más dologban is ez mivel jár. Tehát ezt mérlegelve tettük meg a javaslatunkat, és ezt mérlegelve tekintjük úgy, hogy ettől még mindaz, amit önök várnak a lerövidített kampánytól, érvényesülhet.
Viszont szeretném felhívni a figyelmet az itt már emlegetett Riz Levente-féle módosító indítványra. Ez szemben a Ve. 102. § (4) bekezdésének a jelenlegi szabályozásával - ezt indítványozza hatályon kívül helyezni - kizárná a további jogorvoslat lehetőségét. Csak finoman jelezném, hogy ha a tisztelt Ház ezzel a módosítással egyetért, úgy a módosított rendelkezés nem fog megélni sok lehetőséget az Alkotmánybíróság előtt, tudniillik 1991 óta az alkotmánybírósági gyakorlat elég világos abban, hogy a közigazgatási döntések ellen kell hagyni lehetőséget a bírói jogorvoslatra.
Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem