IVÁDY GÁBOR

Teljes szövegű keresés

IVÁDY GÁBOR
IVÁDY GÁBOR (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Két perc alatt nem is tudnék önmérséklet nélkül hozzászólni. Feltételezem azt, hogy tényleg a jó szándék vezérelte a Fidesz-KDNP-szövetséget, amikor ezzel a javaslattal előálltak, és próbálták megoldani azokat a helyzeteket, amelyekről, hogy is mondjam, az egész törvénycsomag szól, ha úgy nézzük; például egyes képviselő-testületekben néhány civil vagy esetleg kisebb párt olyan hangsúlyt kap pusztán azáltal, hogy az ő mandátuma számít a szavazásnál, ezért túlértékelődik a szerepe. De kérem szépen, nagyon sok helyről történik ez a megszorítás. Egyik részről csökkentik a képviselők számát, ami nem lenne baj, viszont a bejutási lehetőségeket, a küszöböket és az ajánlások összegyűjtését is megszorítják. A másik oldalról pedig lecsökkentik a kampányidőszakot, lecsökkentik az ajánlószelvények gyűjtésének időszakát. Ez túl sok szorítás.
Egy kicsit úgy érzem, hogy ezzel átesnek a ló túloldalára, mert lehetett volna olyan megoldás is... - értem azt a kényszert, hogy megígértek valamit a kampányban, például hogy lecsökken a kampányidőszak, de nem kellett volna változtatni az összes többin. A 72 nap csökkenjen le 60-ra, onnét kezdődjön a kampány, de az összes többi határidőt meg lehetett volna tartani. Azt is értem, hogy azzal szoktak érvelni, hogy néhány ajánlószelvényt egy komoly szervezet összegyűjthet. Persze, ha minden egyes kistelepülésen van valakinek jelöltje, akkor nem okozhat gondot akár megyei szinten is összegyűjteni a kopogtatócédulákat, de ez nem minden esetben van így.
Ezért azt kérem önöktől, hogy belátással és kompromisszumkészséggel fogadják a törvénymódosító javaslatainkat. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Jobbik és az LMP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem