SZILÁGYI GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

SZILÁGYI GYÖRGY
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Azért kértem szót, mert egy nagyon fontos törvényjavaslat vitájánál tartunk, és lehet, hogy sokan lesznek majd az állampolgárok közül, akik bújják a jegyzőkönyveket. Szeretném, ha a jegyzőkönyvben szerepelne - mivel nincs tévéközvetítés -, hogy a kormánypárt részéről nyolc, azaz nyolc képviselő van jelen ezen a vitán. Azért fontos, hogy ezt tudják, mert úgy érzem, hogy egy ilyen törvényjavaslatnak a tárgyalását - egyébként értettem a pressziót elnök úr részéről már kétszer, hogy próbáljuk meg gyorsítani az ügymenetet; hozzáteszem, ezt az egész ügyrendet a Fidesz állította össze, és az ő szavazataival fogadják el - nem biztos, hogy ilyen késői időpontra kéne tenni. Egy olyan törvényjavaslatnak a tárgyalását, amely hosszú évekre meg fogja határozni Magyarországon például a civil szervezetek helyzetét, természetesen feltéve, ha önök nem módosítják vissza ezt a törvényjavaslatot a ciklus vége felé, kihasználva a kétharmados többségüket.
Egyébként el kell ismernem azt is, hogy önök figyelembe veszik a módosító javaslatokat, hiszen ahogy átnéztem a módosító javaslatokat, azt láttam, hogy az ellenzéki módosító javaslatok között elég fontos, lényegi elemeket érintő javaslatok is vannak, mégis egy ellenzéki javaslat sem kapta meg a kellő támogatást a bizottságokban. Kettő, azaz kettő módosító javaslatot támogattak, az egyik Riz Levente fideszes képviselő úré, a másik pedig - ha jól vettem észre - Szászfalvi László KDNP-s képviselőé. Látszik, hogy önök a demokrácia jegyében támogatnak módosító javaslatokat is. Köszönöm szépen.
Még egyszer szeretném a jegyzőkönyv részére rögzíteni, hogy nyolc, azaz nyolc kormánypárti képviselő van jelen. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) Bocsánat, már kilenc.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem