KOVÁCS TIBOR

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS TIBOR
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az új képviselőtársaink nem tudják, hogy az én képviselőtársaim engem örökös ÁSZ-alelnököket és -elnököket jelölő bizottsági elnöknek neveznek, és ez amiatt is van, ami itt elhangzott, hogy 2001 ősze óta először két alelnöke nincs az Állami Számvevőszéknek, és aztán a tavalyi évtől kezdődően pedig elnöke nincs. Elképedve hallgattam kormánypárti képviselőtársaimnak azokat a magyarázatait, amiket itt az alkotmányosságról, az alkotmányosság fontosságáról, az ÁSZ ellenőrző feladatairól elmondtak. Végigéltem azt a folyamatot a jelölőbizottság elnökeként, amiben sokan nem vettek részt. Ha megengedik, néhány momentumot felidéznék ebből a nyolc évből, hogy hogyan is telt ez a nyolc év anélkül, hogy jelölteket lettünk volna képesek állítani.
Elhangzott, hogy utólag mondhatják - persze mondják is - fideszes képviselők, hogy ez a paritásos bizottság működésképtelen volt. De miért volt működésképtelen? Azért, mert az akkori ellenzéki képviselők egyszerűen nem voltak hajlandóak részt venni ennek a bizottságnak a munkájában, nem voltak hajlandók jelöltet állítani, tisztelt képviselőtársaim. 2001 után két és fél év úgy telt el, hogy a Fidesz képviselőcsoportja nem volt hajlandó jelöltet állítani. Azt mondták, hogy számukra ez a kérdés nem fontos, az ÁSZ-nak van elnöke, működőképes, demokratikusan tud működni, ellátja feladatát, nincs szükség arra, hogy alelnököket állítsunk. Ez két és fél évig volt.
2001-ben, még a Fidesz-kormány idején azt mondták, hogy erre a kis időre már nem kezdenek bele ebbe a jelölési folyamatba, majd a választások után, bízva abban, hogy megnyeri a Fidesz ismételten a választásokat, ami 2002-ben nem következett be. Ebbéli dologban érzett dühükben két évig hajlandóak sem voltak leülni erről a kérdésről beszélni. Ezt követően pedig arról tudok beszámolni, hogy a paritásos bizottság jellegéből - amire egyszer olyan megjegyzést tettek, bocsánat, elnök úr, de el kell mondjam, hogy elég hülyék voltatok, ha ezt fogadtátok el - látszik, hogy mennyire komolyan gondolják egyébként a nemzeti együttműködést. Most már ez is példa arra, hogy mennyire vette komolyan a Fidesz A nemzeti együttműködés programját, amikor így vélekedtek. Már akkor is így vélekedtek, ezt mi tudtuk egyébként, de hogy most ezt be is bizonyítják ezen országgyűlési határozati javaslat benyújtásával, teljesen nyilvánvaló.
(21.00)
Így teltek az évek, hol ez nem tetszett, hol az nem tetszett. Utána eltelt még két év, aztán megint nem tudott róla a Fidesz képviselőcsoportja nyilatkozni, mondván, nem volt fölhatalmazásuk a frakcióvezetéstől, hogy most akkor kit támogathatnak vagy kit nem támogathatnak. Az Országgyűlés elnöke legalább hatszor szólította fel a bizottságot, hogy legyen szíves és tegye meg javaslatát. De teljesen nyilvánvaló volt, különösen a második ciklus vége felé, amikor az elnök mandátuma is lejárt, akkor azt mondtuk mi, kormánypárti képviselők, hogy ez a helyzet tán mégiscsak elfogadhatatlan, hogy már elnöke sem lesz az ÁSZ-nak. Ha nem tudunk megegyezni új elnök személyében, akkor javasoljuk a volt elnököt. És akkor ebből a javaslatból is a mostani kormánypártok képviselői kifaroltak.
Dancsó képviselő úr, egészen olcsó hivatkozás, hogy úgymond az SZDSZ képviselőcsoportja hol ide számított, hol oda, mert ez teljesen lényegtelen volt, hiszen paritásos volt a bizottság. Tehát a Fidesz képviselőinek támogatása nélkül egyszerűen a bizottság nem tudott jelöltet állítani. Ha a Fidesz képviselői nem mondták egyetlenegy jelöltre sem azt, hogy igen, mi szeretnénk támogatni, akkor nem tudott a bizottság jelölteket állítani. Ezek után persze mondhatják, még egyszer, elég hülyék voltatok, hogy ezt alkalmaztátok. De mi nemcsak akkor, amikor az alkotmányról beszéltek itt az előbb órákon keresztül a képviselők, fontosnak tartottuk, komolyan vettük azt, hogy az ellenzéknek is legyen egy ilyen dologba beleszólása. Ez is egy másik példa, amikor komolyan vettük az ellenzéket, hiszen Állami Számvevőszék az Országgyűlés ellenőrző testülete, fontos alkotmányos intézmény, próbáljunk meg konszenzussal jelöltet állítani.
Hiszen ez nem kormányzati kérdés, mint ahogy Dancsó képviselő úr utalt a dologra. Ennek semmi köze a kormányzáshoz. Az Állami Számvevőszék a költségvetésen túl az állami intézményrendszer ellenőrzését végzi, a kormányzásnak éppen hogy opponense, nem pedig támogatója. Rendkívül sajnálatos, hogy ilyen magyarázatokat hallunk, és szemrebbenés nélkül beterjesztik elénk a javaslatot 8 év után, amikor opponálták, hogy legyen elnöke és alelnöke az ÁSZ-nak. Most ezt tartják demokratikus megoldásnak, hogy majd a Fidesz egyedül eldönti, hogy ki legyen az Állami Számvevőszék elnöke és alelnökei, és nem számít az, hogy az ellenzéknek ebben a kérdéskörben mi az álláspontja.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ez olyan messze van a nemzeti együttműködéstől, mint, szoktuk mondani, Makó Jeruzsálemtől. Ez szemfényvesztés, amit önök csinálnak, és egyáltalán elfogadhatatlan a parlamentáris demokrácia idején. Azzal a javaslattal természetesen, amit Nyikos úr elővezetett, teljes mértékben egyet lehet érteni. Hiszen akkor is az volt, 8 tagú volt a bizottság, és a jelöléséhez 6 szavazatra volt szükség. (Dr. Hargitai János: Nem mindegy.) És ez a 6 szavazat sohasem tudott összejönni, mert hiszen 4 ellenzéki és 4 kormánypárti képviselője volt annak idején ennek a bizottságnak. (Dr. Hargitai János: Öt sem.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Ez nem demokratikus megoldás, amit önök javasolnak, ez a teljes letámadás, amikor úgy gondolják, hogy mindenki húzzon el, és majd mi megmondjuk, hogy a különböző intézményeket kik és hogyan, milyen feltétellel vezethetik a következő időszakban. Gondolják ezt meg, és térjenek vissza a demokratikus politizálás terepére.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP és a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem