KOVÁCS TIBOR

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS TIBOR
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Több kétpercest, megígérem, hogy nem kérek ebben a kérdéskörben.
Babák Képviselő Úr! Az alkotmánybírákat nem a köztársasági elnök jelöli, azt a parlament jelöli, ebben meg tudtunk egyezni. A kisebbségi biztosokat, az ombudsmanokat jelöli a köztársasági elnök, ebben volt vita néhány esetben. (Zaj.)
Ez is mutatja, hogy a képviselő úr sok mindenre nem jól emlékszik ebből az időszakból, és szeretném csak emlékeztetni arra, hogy a legutóbbi fejleménye a dolognak már az volt, amikor azt mondtuk, hogy mégse maradjon vezető nélkül az Állami Számvevőszék. Korábban a Fidesz képviselőcsoportja nyilatkozott arról, hogy Kovács Árpádot tudnák támogatni ezen a poszton. Amikor azt mondtuk, hogy rendben van, akkor közösen jelöljük Kovács Árpádot további 12 évre az Állami Számvevőszék élére, akkor a Fidesz képviselőcsoportja ebből a javaslatból is kifarolt, és aztán jutottunk el idáig a mai napig, amikor nem tudtunk jelölteket állítani.
Köszönöm szépen. (Dr. Veres János tapsol. - Közbeszólások.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem