DR. GAUDI-NAGY TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. GAUDI-NAGY TAMÁS
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt magyar hazafiak ott fönn, a pulpituson, akik Budaházy György Hunnia Csoportjának és a politikai foglyok melletti kiállásnak a szimpatizánsai. A diktatúra ellen… (Taps a Jobbik padsoraiból.) És meghurcoltjai, mert köztük is vannak olyanok, akik a diktatúra eljárásai alatt álltak, illetve állnak.
A diktatúra ellen tett és a szabadságért küzdő politikai ellenállók elmúlt években tapasztalható üldözése hazánkban elképesztő méreteket öltött. Sokszor koholt bizonyítékok alapján vontak és vonnak máig is eljárások alá olyan személyeket, akiknek egyetlen bűnük az volt, hogy a hatalmi önkénnyel szembeszegülve álltak ki a nemzet szabadságáért, vagy védték és képviselték az állam által magukra hagyott, kiszolgáltatott embereket.
A bíróság ilyen koncepciós eljárásokat indított - többet - Szima Judittal szemben, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete vezetője ellen szókimondásáért, és ilyen keretben folytat több mint egy éve eljárást Budaházy György és társai ellen, továbbá a volt Magyar Gárda Mozgalom tagjai ellen is.
Szima Judit szakszervezeti vezetőt azért ítélte elsőfokon súlyos pénzbüntetésen kívül lefokozásra a bíróság bujtogatás vétsége miatt, mert a hatályos jogszabályokban biztosított szakszervezeti jogosítványait gyakorolva szót emelt a nemzetellenes politikai hatalmat elvtelenül kiszolgáló, korrupt rendőri vezetőkkel szemben, azon rendőri vezetőkkel szemben, akik a mai napig székeikben ülve a rendőri állomány fegyelmét és rendeltetésszerű működését veszélyeztetik, akik a rendőri állományt kizsigerelik, és teszik lehetetlenné a hivatali eskünek megfelelő közrendvédelmi feladatok ellátását a magyar rendőrök részére. Nincs még egy olyan ország Európában, ahol ilyet mernének tenni egy tisztességesen eljáró szakszervezeti vezetővel szemben. Amennyiben ez így folyik, a szakszervezeti képviselet lehetetlenül el az országban.
A Hunnia-mozgalom tagjaival szemben számos koholt bizonyíték alapján indult büntetőeljárás folyik. Budaházy György ellen 2002 óta 13 szabálysértési és büntetőeljárás indult, csak azért, mert következetesen kiállt a nemzet szabadságáért, szembeszállt a hatalmi önkénnyel.
A nyomozás során a hatóságok odáig is elmentek, hogy a büntetőeljárási törvények megsértésével szereztek be bizonyítékokat. Emlékszünk azokra a robbantásos felvételekre, amelyeket a magyar Igazságügyi Minisztériumban történtek legmélyebb repülését bemutató Draskovics Tibor produkált és mutatott be, majd kiderült róluk, hogy hamisítvány.
Ha a Magyar Gárda elleni eljárásokat is megnézzük, 4200 oldalnál tartanak a koncepciós eljárás iratai, és nyilvánvaló cél az, hogy Vona Gábort, a Jobbik elnökét, illetve Kiss Róbertet, a nemrég alakult Magyar Nemzeti Gárda Mozgalom főkapitányát levadásszák. Rajtuk kívül több mint félezer tisztességes gárdista ellen folynak koncepciós eljárások, amelyek többségében ugyan a jogvédők sikerrel jártak, de mégis elfogadhatatlan az, hogy az ’50-es éveket idéző korszak a mai napig is fennálljon, és amíg nem történik szakítás ezekkel az eljárásokkal, amíg nem szüntetik meg ezeket az eljárásokat (Az elnök csenget.), addig nem lehet komolyan venni, hogy ebben az országban változás volt.
Köszönöm. Várom válaszát. Szabadságot a politikai foglyoknak! (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem