GÚR NÁNDOR

Teljes szövegű keresés

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen. Államtitkár úr némi naivitást mutat számomra, illetve egy picit a témától való távolságtartás az, ahogyan megközelíti. Mert nem vitatom azt, hogy van igazságrésze azoknak a gondolatoknak, amelyek arról szólnak, hogy az a jó, ha az elsődleges munkaerőpiacon tudnak minél többen dolgozni. De vitatom azt, és nem vagyok egyedül, hogy azok az emberek, akik nem bírnak megfelelő szakmai felkészültséggel, hosszú évek után tudnak eljutni esetleg az elsődleges munkaerőpiac közelébe.
(15.10)
Azt gondolom, hogy a segély helyett a munka, az átmeneti időszakra szóló munka is sokkal jobb megoldás, mint az, hogyha kirekesztetté válnak az emberek, és még egyszer hangsúlyozom, azoknak a gyermekei, akik nem tapasztalják azt, hogy azok a szülők munkatevékenységet folytatnak, morálisan abba a helyzetbe jutnak, hogy nem is tudják, hogy mi a kötelem, nem is tudják, hogy mi a normális viszonyulás. Úgyhogy én, ha tehetem, akkor azt javaslom, államtitkár úr, gondolják meg ennek a programnak a továbbvitelét, szükségszerűségét (Az elnök csenget.), hiszen az elmúlt időszak bebizonyította ennek a jóságát.
A választ nem tudom elfogadni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem