KÁLI SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

KÁLI SÁNDOR
KÁLI SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Miután megkért, a leglényegesebbnek ma azt tartom, hogy a katasztrófavédekezés irányítását át kell alakítani. Nem most, nyilván most nem lehet, de utána vonjuk le a tanulságokat, nagyon sok párhuzamosság van és nagyon sok átfedés, ebből aztán nagyon sok szervezetlenség jön létre.
Ezen kívül, amit én nagyon lényegesnek látok, az, hogy valószínűleg több jogosítványt kell adni az intézkedésekre, különösen ilyen helyzetben. Mondom, sok feszültség okozója az, ami helyzetből is adódik, de ugyanakkor megoldható probléma.
Még egyet szeretnék kérni: azt, hogy Miskolc erői kevesek ahhoz, hogy ezt a menekültáradatot befogadják. Kérem a többi várost is így, ezen a fórumon keresztül is, hogy fogadjanak be menekülteket, erőink kevesek. Én úgy gondolom, hogy most vegyünk egy nagy levegőt, most tényleg összefogásra van szükség, és ezért a válaszát elfogadom. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem