DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Való igaz, a fogyasztóvédelem szerepe egyre nagyobb a világban, és Európa jó néhány országában külön minisztériumok is vannak a fogyasztóvédelemre.
Úgy gondolom - és ebben egyetérthetünk -, hogy a fogyasztóvédelem akkor működik jól, ha a hatóság, a vállalkozók és a civil szervezetek között partneri együttműködés alakul ki, és itt a partneri együttműködés talán a legfontosabb. Azt hiszem, hogy a hatóság talán legfontosabb feladata az, hogy betartsa és betartassa a szabályokat, de nem hinném, hogy feladata lenne, mint ami néhányszor előfordult, hogy üldözze a vállalkozókat. Gondolom, erre célszerű lesz majd figyelni.
A vállalkozóknak saját jól felfogott érdekük egyébként, hogy minőségi javakat és szolgáltatásokat állítsanak elő. Úgy gondolom, hogy a civil érdekképviseleteknek sokkal nagyobb szerepük lehetne, mint ami eddig volt, a fogyasztóvédelem területén, és azon vagyunk, hogy ennek a három szereplőnek - ahogy említettem: hatóság, vállalkozó, civil szervezetek - partneri viszonyon alapuló együttműködési rendszerét kialakítsuk.
De azért hadd tegyem hozzá, hogy a legeslegjobb fogyasztóvédelem egyébként szerintem maga a verseny. Minél nagyobb a verseny, annál inkább lehet racionális döntés a fogyasztó számára, ha valahol éppen csalódás érte, akkor egy másik piaci szereplőhöz megy. Úgy gondolom, hogy a verseny erősítése is egy nagyon fontos fogyasztóvédelmi lépés.
Említette a Gazdasági Versenyhivatalt. Meggyőződésem, hogy a Gazdasági Versenyhivatal egy jól működő Gazdasági Versenyhivatal, egy hatékony Versenyhivatal minden szabad piacgazdaság legeslegfontosabb intézménye. Amennyiben nem szeretnénk, hogy ebben az országban korrupció, kartellek, monopolhelyzetek legyenek - és gondolom, nem szeretnénk -, akkor úgy gondolom, hogy minden lehetséges eszközzel, technikával, személyzettel, szervezettel meg kell erősíteni a Gazdasági Versenyhivatalt (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és a Nemzetgazdasági Minisztérium ezen lesz.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem