TUKACS ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

TUKACS ISTVÁN
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Ön a válaszában arról beszélt, hogy a kormánynak milyen tervei vannak a devizahitelesekkel kapcsolatban. Ezt valóban kíváncsian várom. Kínosan kerülte azonban azt, hogy reagáljon arra a helyzetre valamit, amit a Kósa-Szijjártó-féle nyilatkozatok előidéztek, és kínosan kerülte azt, hogy valamit mondjon mindazoknak, akik rosszul jártak ennek következtében. Ezt én fájlalom, mert semmibe nem került volna azt mondani, hogy bocsánat. Bár az óvatosságát megértem, hiszen ebben a helyzetben, amikor Kósa Lajos képviselőtársunk a mai ülésen még mindig arról beszélt, hogy amit mondott, az hiteles és valóságos helyzetelemzés, és még mindig nem érzi ennek a kockázatait, s nemcsak az ország számára, hanem annak a 900 ezer családnak a számára, akikről beszéltünk, ez azért égbekiáltó.
Tisztelt Államtitkár Úr! Csak annyi lett volna a helyes eljárás most, ha azt mondja, hogy ne haragudjanak, ez történt, dolgozunk azon, hogy valamilyen módon javítsunk azon a helyzeten, amelyet kormányzati vagy kormány közeli tényezők előidéztek a körünkből.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem