ELNÖK (Lezsák Sándor)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Lezsák Sándor)
ELNÖK (Lezsák Sándor): Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a közúti járművezetői képzésben való részvétel alapfokú iskolai végzettséghez kötéséről szóló országgyűlési határozati javaslat módosító javaslatainak határozathozatala és lehetőség szerint a zárószavazás. Kósa Lajos, Pósán László és Pokorni Zoltán fideszes képviselők önálló indítványát H/26. sorszámon, a bizottságok együttes ajánlását pedig H/26/3. sorszámon kapták kézhez. Az előterjesztői zárszó a részletes vita lezárását követően már elhangzott. Most a határozathozatalok következnek.
Az ajánlás egyetlen pontja nem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást, az előterjesztő nem támogatja, de az MSZP kérte a szavazást.
Az ajánlás 1. pontjában Göndör István és Sós Tamás a határozati javaslat 1. pontját határidőre történő utalással egészíti ki. Az MSZP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 44 igen szavazattal, 304 nem ellenében, 13 tartózkodás mellett a módosító javaslatot elutasította.
Tisztelt Országgyűlés! Mivel a benyújtott módosító javaslatot az Országgyűlés nem fogadta el, a Házszabály 106. § (8) bekezdése alapján most a zárószavazásra is sor kerülhet.
A határozathozatal előtt megkérdezem, hogy a kormány álláspontját ki kívánja ismertetni. (Jelzésre:) Megadom a szót Fónagy János államtitkár úrnak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem