DR. BÁRÁNDY GERGELY

Teljes szövegű keresés

DR. BÁRÁNDY GERGELY
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nagyjából ott folytatnám, ahol most Lamperth Mónika képviselőtársam abbahagyta, illetve ott, ahol én abbahagytam a tegnapi napon egy egészen más napirendi pontnak a keretében. Ennek azért van jelentősége, az a véleményem, amit egyébként Lamperth Mónika szintén elmondott, hogy egy olyan rendelkezést csempésznek be ebbe a törvénybe, az alkotmánybírák megválasztásáról szóló, egyébként erről szóló törvénytervezetbe, amit egyébként, ha már egyáltalán szabályozni szerettek volna, akkor az eseti bizottságról, az alkotmányt előkészítő eseti bizottságról szóló törvényjavaslatban kellett volna megjeleníteni.
Teszik ezt anélkül, ez szintén elhangzott, de én azt gondolom, nem lehet elégszer utalni erre, hogy egyetlen mondat nem szerepel az indokolásban arról, hogy vajon mi az oka annak, hogy a négyötödös szabályt ki kívánják venni az alkotmányból. (Folyamatos zaj. - Az elnök megkocogtatja a csengőt.) Köszönöm szépen, elnök úr. Szóval, erről egy szó nem szerepel. Nem is beszélve arról, hogy egészen érdekes a Fidesz-KDNP-frakciószövetségnek a véleménye vagy a véleménykülönbsége erről a kérdésről, hiszen Mátrai Márta nyilván azért tette bele az előterjesztésbe, mert őszerinte hatályban van ez a rendelkezés. Salamon László tegnap kifejtette, hogy őszerinte meg nincsen hatályban ez a rendelkezés. Hát, nehéz követni, tisztelt képviselőtársaim, hogy akkor mit is gondol a Fidesz erről.
Kétségtelen tény az, hogy ha a különböző értelmezési módokat vesszük alapul, akkor lehet igaza Salamon Lászlónak is, lehet igaza Mátrai Mártának is. Ha a nyelvtani értelmezést vesszük alapul, akkor az én meglátásom szerint Mátrai Mártának van igaza. Ha a jogalkotói szándékot, a teleologikus értelmezést vesszük alapul, és eszerint értelmezzük a jogszabályt, akkor viszont Salamon Lászlónak van igaza. Egy dolog tény, hogy először is a Fideszben el kéne dönteni, hogy melyik álláspontot képviselik.
Éppen ezért tenném föl a kérdést az előterjesztőnek, és nagyon szépen kérem, hogy válaszoljon rá, nagyon szívesen hallanám a válaszát rá, hogy először is miért gondolja azt, hogy hatályban van. De ez a kisebb kérdés. A nagyobb kérdés az, hogy ha már a javaslatában nem indokolta meg azt, hogy miért kívánja ezt a négyötödös szabályt kivenni az alkotmányból, akkor legyen szíves, legalább a zárszavában megtenni ezt, legyen szíves megindokolni azt… (Nagy zaj.) Elnök úr, elnézést, de így tényleg nem lehet beszélni és hozzászólni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem