DR. SALAMON LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm, elnök úr. A 24. § (5) bekezdéséről szeretnék két percben észrevételt tenni. Tegnap részletesen elmondtam ennek a történetét. Most Novák Előd képviselő úrnak szeretném egy jogi kérdésre a figyelmét felhívni. Nem rovom fel neki, hiszen koránál fogva nyilvánvalóan nem tudhatta, hogy 1995-ben még más volt a hatályon kívül helyezés jogkövetkezménye és jogértelmezése. Amikor ez az alkotmánymódosítás 1995-ben megszületett, teljesen egységesen... - képviselő úr, magának mondom, a többiek már hallották és tudják is talán, csak maga nem tudja, engedje meg, hogy elmagyarázzam, de akkor figyeljen rám -, tehát 1995-ben az volt a jogi értelmezése a törvényt módosító törvény hatályon kívül helyezésére vonatkozó joghatásoknak, hogy az nemcsak a módosító törvény hatályát szüntette meg, képviselő úr, hanem a törvénybe beépített módosítást is. Ezt ön nem tudja, de nem rovom fel önnek, mert azt hiszem, hogy tizenöt évvel ezelőtt ön ilyen kérdésekkel még nem foglalkozott. Később változott meg ez a jogfelfogás.
S azt is el kell mondanom, hogy az alkotmánynak a ’98 utáni több közretételében nem lábjegyzettel jelenik meg az erre a problémára való utalás, hanem a 24. § (5) bekezdése úgymond - jogi szaknyelven - üresen marad, és az a megjegyzés szerepel ott, hogy hatályon kívül. Csak később, amikor a jogértelmezés megváltozott, tették vissza - szerintem önkényesen és indokolatlanul - ezt a rendelkezést. Önkényesen, mert visszaható hatállyal nemcsak jogszabályt nem lehet alkalmazni, hanem jogértelmezést sem lehet megvalósítani. Kérem, hogy nézzen ennek utána, és ha ezt végiggondolja, akkor látni fogja, hogy jogi tévedésben van.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem